Én még sosem

Ó, micsoda könyv ez! :)

A befejezése után egyből az jutott eszembe, hogy vajon én is ilyen agyalós, mindent kismilliószor végiggondolós voltam-e a gimiben és rá kellett jönnöm, hogy igen, teljes mértékben. Ritka az olyan tizenéves, aki határozott, biztos a dolgában, pláne a szerelemben.
Őszintén szólva számomra a könyv felénél kezdett igazán beindulni a történet, addig eléggé idegesített a két srác, Eszter viszont végig nagyon szimpatikus volt. Nem gondoltam volna,hogy egy fiú is lehet ilyen keverőgép, mint Ágó, szinte végig idegesített, ahogy irányította a szálakat, és nem hagyta békén Tomát és Esztert. A befejezéssel viszont világossá vált,hogy ő miért ilyen, mi áll mindennek a hátterében.

Összességében tetszett a könyv, jó volt visszatérni abba a világba, amit a valóságban persze teljesen másként él meg az ember. Utólag már én is okos vagyok, hogy mit hogyan kellett volna tennem, mondanom, mit kellett volna másképp csinálnom. De ilyenek vagyunk, a hibáinkból tanulunk, jó esetben legalábbis tanulunk belőle.

Talán az egyik legnagyobb tanulság, amire ez a könyv felhívta a figyelmemet az, hogy mindig legyünk őszinték és merjük kimondani, kimutatni, amit érzünk. És akkor bármi is lesz utána, nem mondhajuk majd, hogy „mi lett volna, ha”, mert mi megtettük, amit megtudtunk az ügy érdekében. Hányszor bántam már meg, hogy nem tettem meg, mondtam ki embereknek dolgokat, amikt igazából ki szerettem volna, de nem volt bátorságom hozzá és persze nem is történt az, amit szerettem volna. De szerencsére azon az úton vagyok (úgy érzem), hogy ez változzon.

Külön kiemelném a slam poetry fogalmát, ami eddig számomra ismeretlen volt és érdekesek voltak azok a részek, amikor a szereplők nekiálltak egy színpadon mindenféléről beszélni, vagyis inkább verselni. Tetszett, nézőként én is szívesen részt vennék egy ilyen eseményen. Jó kis olvasmány volt ez! :)