Elena Ferrante nevével először a népszerű Nápolyi-regényei kapcsán találkoztam, első olvasmányom tőle azonban mégsem ez lett. Választásom Tékozló szeretet című különálló történetére esett, mely egy kis alakú, rövid, de annál tartalmasabb regény. Köszönöm a Park Kiadónak a recenziós példányt.
Oldalak
2021. május 31., hétfő
Elena Ferrante: Tékozló szeretet
2021. május 26., szerda
Saul Austerlitz: A Jóbarátok-generáció
2021. május 25., kedd
Boris Vian: Tajtékos napok
Boris Vian nevével először 2013-ban, a Tajtékos napok filmfeldolgozása kapcsán találkoztam. Moziban láttam az alkotást, mely rögtön felkeltette a kíváncsiságomat. Azóta terveztem, hogy könyvben is szeretném ezt a történetet megismerni, és most végre elolvastam a regényt.
Az új kiadás meseszép borítója első pillantásra felhívja magára a figyelmet és hűen tükrözi azt a különleges világot, amit a történet elénk tár. Mivel a filmet már láttam, tudtam, hogy egy rendkívül színes és egyedi képzelettel rendelkező író könyvét fogom olvasni, és a kötet nem okozott csalódást. Nagyon sokak kedvenc története, már értem, hogy miért. Bár számomra nem lett minden idők legszebb szerelmi története, mégis teljesen magával rántott ez a látszólag meseszerű világ a maga színes-szagos mindennapjaival. Semmihez sem hasonlítható képi világot ír le Vian, mely egyszerre különc és bohém, de megvan benne a kellő érzelmi töltet és komolyság. Csakúgy, mint szereplőiben. A főszereplők, Colin és Chloé első pillantásra egymásba szeretnek, mely szerelemről hamar kiderül, hogy erős köteléket jelent számukra és megtalálták egymásban az igazi társat. Egy olyan szerelmi történetet tart kezében olvasó, ami lehet, hogy alapjaiban átlagosnak mondható, azonban az az írásmód, amivel Vian bemutatja a történetet, messze felülmúlja az átlagos romantikus könyvek színvonalát.
Olyan érzésem volt olvasás közben, mintha egy nagyszerű, színes és pörgős mesefilmet néznék, ahol bármi megtörténhet. Azonban a Tajtékos napok sokkal több, mint egy vidám életmese. Valódi érzelmeket vonultat fel és metaforikussága csak egy játék, melyen át kell látnia az olvasónak ahhoz, hogy megértse a könyv mondanivalóját. Ebben a világban nem szokatlan, ha egy zongorajátékkal koktél keversz, vagy épp ha egy korcsolyapályáról halottakat söpörnek le. Egy idő után elengedtem olvasás közben, hogy mindent a realitás talaján kezeljek, és elkezdtem élvezni a történet képi világát. Eleinte persze furcsa érzés volt megismerni az író látásmódját, de hamar megértettem, hogy el kell rugaszkodnom fejben a valóságtól.
Rögtön az első oldalakon feltűnt, hogy az író mennyire sok hasonlatot és metaforát használ, és hamar világossá vált, hogy az egész történet egy hasonlat. Életre, érzésekre, betegségre, az élet kihívásaira. A Tajtékos napok egy színes, elképesztően szép történet, mégis benne van a szomorúság és elmúlás fájdalma is. Összességében olyan élményt számomra ez a könyv, ami maradandó, még úgy is, hogy egyébként nekem nem lett kedvenc. Semmiképpen sem szerettem volna kihagyni ezt a történetet, örülök, hogy elolvashattam.
Képek forrása: Pinterest, Google