A könyvtolvaj

Egy fiatal lány, sok-sok könyv, a mindig citromsárga hajú fiú és a második világháború. Pár kulcsszó A könyvtolvaj történetéhez. Fantasztikus regény az igaz szeretetről, küzdeni és élni akarásról. Megrendítő olvasmány volt számomra ez a könyv. A film megnézése után sokáig nem vonzott, hogy elolvassam. De a hátsó gondolataimban mindig ott volt, akárhányszor szembe találkoztam a könyvvel itt-ott. Témája miatt tartottam tőle, hogy milyen lesz olvasni és nem fogom bírni, de meglepődtem, hogy mennyire olvasmányos. Letehetetlen könyv, nagyon érdekes és szép, kívül-belül.

Liesel, a főhős lány érettebb a koránál, nevelőszülőkhöz kerül, akiket nagyon megszeret. Megismerkedik Rudyval, a mindig citromsárga hajú fiúval, és a Münchenhez közeli német kisváros valamennyi lakójával. Ügyes-bajos dolgaik, mint például a könyvlopás, a felolvasás, a futóversenyek és egymás ugratása a regény borús hangulatát kicsit enyhíti, ugyanakkor mégsem feledteti. A könyv komolyabb részeit összeszorult szívvel olvastam, amikor a zsidók átvonultak a városon többször is, vagy amikor a papát háborúba küldték és egy véletlennek köszönhetően térhetett haza épségben.

A könyv teli van érzelemmel, fontos pillanatokkal, egy-egy elejtett, mégis jelentős mondattal. Az egész könyvet az teszi számomra különlegessé, hogy nem a főhősök valamelyik meséli el a történet, hanem a Halál. Igen, a nagy betűs Halál. Emiatt is féltem, hogy vajon milyen lesz olvasni a regényt. de szerencsére inkább érdekes volt, mintsem nyomasztó. Tetszett az, hogy gyakran vannak a könyvben megjegyzései a Halálnak, kiemelve félkövér betűkkel.

Két momentum van a történetben, amit kifejezetten nehéz volt olvasnom: az első ilyen volt az a rész, amikor a két gyerek, Liesel és Rudy kenyérdarabokat szórtak az útra, hogy a közeledő zsidók fel tudják venni úgy, hogy a katonák ne vegyék észre és tudjanak egy kicsit enni. Ennél szívszorítóbbat el sem tudtam volna képzelni (arra nem emlékszem, hogy ez volt-e a filmben, de úgyis megnézem a napokban a filmet így, olvasás után).

Ráadásul utána, amikor üldözőbe vette a két gyereket az egyik katona, csak álca volt. Nem akarta őket bántani, csak a felettesének akarta azt mutatni, hogy üldözi őket. A másik ilyen momentum az volt, amikor elvitték a Papát a háborúba. Majd megszakadt a szívem, a könnyeim is kicsordultak olvasás közben. Elképzelésem sincs, milyen érzés lehet elengedni valakit és csak reménykedni abban, hogy viszontláthatod. Remélem, nem is tudom már meg soha, hogy milyen érzés.

 

" Bárcsak még egyszer olyan önfeledt lehetne, érezhetne akkora szeretetet, anélkül hogy tudna róla, mert azt hiszi, hogy csak nevetés és kenyér az egész, leheletnyi lekvárral a tetején. Ezek voltak a legszebb napok az életében."

 
Kavargó gondolatok közepette csuktam be a könyvet olvasás után és mély nyomott hagyott bennem Liesel története. Különleges, szívbe markoló történet, ami által megismerhetjük a második világháború háttérvilágát Németországban, bepillanthatunk az átlagemberek életébe. Megtudhatjuk, milyen érzés volt, ahogy közelített a háború, milyen volt látni, ahogy darabjaira hullnak megszokott hétköznapjaik és átveszi az uralmat a félelem. Rettenetes lehetett minden egyes nap félelemben élni azt várva, hogy mikor lesz már jobb, és mikor lesz vége a háborúnak.

 

"Amikor nekiállt megírni a könyvét, elgondolkozott, pontosan mikor történt, hogy a könyvek és a szavak kezdtek nemcsak valamit, hanem mindent jelenteni."

 

Nagyon örülök, hogy elolvastam A könyvtolvajt. Ez volt az első náci Németországról szóló olvasmányom (már korábban kellett volna ilyen témában olvasnom) és folytatom Anna Frank történetével.

 "Ledobta a harmonikát,és ezüstszeme tovább rozsdásodott. Most már csak egy test volt a földön, és Liesel felemelte és átölelte. Hans Hubermann vállán zokogott.

– Viszontlátásra, Papa. Maga mentett meg. Maga tanított meg olvasni. Senki sem tud úgy játszani, mint maga. Soha nem fogok pezsgőt inni. Senki sem tud úgy játszani, mint maga."

Képek forrása: google.com, illetve saját fotó