Isla és a hepiend

Kedves, romantikus és végtelenül szeretnivaló.

Stephanie Perkins végérvényesen kedvenc íróm lett. A sorozat befejező kötete méltó búcsúzás volt a karakterektől, a csodálatos helyszínektől és az egész sorozattól.

 Hiányozni fog ez a sorozat ❤

Emlékszem, az első két részt egyszerre olvastam, és az Anna és a francia csók hatalmas nagy kedvencem lett. Egy ideje terveztem elolvasni Isla történetét is,  és mikor kiderült, hogy megjelenik magyarul, már tudtam, hogy beszerzem. Nagyon jó döntés volt.

A történetről röviden

A záró kötet két korábbi mellékszereplő, Isla és Josh történetét foglalja magába. Otthon, New Yorkban töltik a nyár nagy részét, azonban ősszel természetesen ismét a párizsi gimnáziumba járnak, amit a korábbi Anna-könyvből már jól ismerhet az olvasó. Isla plátói szerelmet táplált már évek óta Josh iránt, azonban ez a vonzalom egészen mostanáig nem volt nyilvánvaló a srác számára. Messziről figyelte mindig is őt, de sosem volt bátorsága hosszabban beszélgetni vele és kimutatni az érzéseit. Azonban egy véletlen találkozás mindent megváltoztat. Kiderül, hogy az érzés bizony kölcsönös!

A könyv abszolút hozta számomra azt a színvonalat, történetet és hangulatot, amit vártam tőle. Lehet, hogy már említettem, de nekem egy könyvsorozat akkor hiteles és szerethető, ha mindegyik kötet ugyanolyan hangulatú, és nincsenek hatalmas nagy eltérések a kötetek között.  Nos, ez itt így is volt, mégsem volt unalmas. A regény megmutatja, milyen érzés reménytelenül szerelembe esni és milyen az, amikor mindez valósággá válik. A könyv teli van vicces, szórakoztató párbeszédekkel, megmosolyogtató jelenetekkel, egyre komolyabbá váló érzelmekkel. Jelen van benne egy komoly betegség is, azonban nem kap akkora szerepet, hogy ez elvigye a történetet egy teljesen más irányba.

 "… az egyediség az, ami valamit vagy valakit bámulatossá tesz."

A szereplők

Isla – a lány, aki örök romantikus, imád álmodozni, olvasni, és messziről évek óta figyelemmel kíséri kiszemeltje, Josh életét. Nem emlékeztem rá, hogy pár rövid jelenet erejéig szerepet az Anna-könyvben, de ez itt említés szintjén kiderült. Islával végig tudtam azonosulni, szerettem, hogy az ő szemszögéből ismerhetjük meg az eseményeket, bár egy váltott nézőpontos könyvet is el tudtam volna képzelni.

Josh – a srác, akit az Anna-könyvben totál félreismertem. Tipikus művészlélek, akihez nagyon nehéz hozzáférkőzni és őt nem lehet egyszerűen kiismerni. Ezzel szembesül Isla is, amikor végre észreveszi őt az áhított fiú. A kezdeti fellángolás és rózsaszín felhő után (ami egyébként nagyon jó része a könyvnek) világossá válik Isla számára, hogy Josh nehezen nyílik meg neki, nehezen fogad bárkit is a bizalmába. Josh művész, fantasztikusan rajzol, alkot, fest. Nagyon-nagyon tetszett,ahogy leírta az írónő az ő világát, a szobáját, és az a képregény könyv!Atyaég, imádtam azt a fejezetet.

Kurt – a legjobb barát. Betegsége nem olyan feltűnő, mint amit maga a szó, az autista jelent a köztudatban, mégsem lehet elvonatkoztatni teljesen ettől olvasás közben. Imádja a térképeket, a „helyes” (legegyszerűbb) útvonalakat és nehezen viseli a nagy változásokat, amit például Josh megjelenése jelent számára Islával való barátságára nézve.

A helyszínek

New York – bárcsak még több jelenet lett volna itt is!Mármint így is kaptam belőle rendesen, de sosem elég NYC-ből! :D Azt viszont el kell mondani, hogy fontos jelenetek játszódnak itt, jelentőségteljesek, amik beindítják a könyvet.

Párizs – a könyv legnagyobb része természetesen itt játszódik, mivel a fiatalok itt járnak iskolába. Stephanie Perkins briliánsan beleszőtte a regénybe azokat a helyszíneket és elemeket a történetbe, amiktől az egész könyv élővé vált. Olyan emberekre, helyekre gondolok, amik már az Anna-könyvben is szerepeltek és jó érzés volt visszatérni ide, mintha már ismerném a „környéket”.

Barcelona – ehhez a városhoz fontos momentum köti Islát és Josht, ugyanakkor ez a kiindulópontja is a későbbi bonyodalmaknak. Szintén részletes leírást kapunk a városról, pedig nem is olyan hosszú időt tölt itt a város.

 

"Joshua Wasserstein. Úgy belezúgtam, hogy az szinte elviselhetetlen."

Kimondottan vártam, hogy felbukkanjanak a már ismert szereplők: Étienne St.Clair, Anna, Lola, Crickett, mégis csak egy zárókötetről van szó. Szerencsére meg is kaptam ezt az érzést, imádtam a Josh által mesélt sztorikat Étiennékről, és tetszett, ahogy az ő szemszögéből olvashattam Annáék kapcsolatának alakulásáról.

A könyv utolsó harmadában várható volt, hogy történik valamilyen bonyodalom, nézeteltérés, csalódás, bármi, amitől az eddig felépített idill megszűnni látszik. Továbbra sem szeretnék spoilerezni, így csak annyit mondok erről, hogy Isla és Josh közös világa más, mint amiben addig külön-külön éltek és ez bizony bonyodalmakat okoz, előbb-utóbb felszínre tört volna.

Mindenesetre a befejezés, a lezárás tetszett, elégedett vagyok vele. Egyik szemem sír, a másik nevet, amiért lezárul Stephanie Perkins szuper sorozata, de biztos vagyok benne, hogy a három könyvből kettőt újra fogok olvasni, Isla is belopta magát a szívembe. Minimum annyira,mint Anna és Étienne története. Nehéz szívvel engedem el a sorozatot, de ez a három kötet pontosan úgy jó, ahogy van, nem változtatnék rajtuk semmit.

Viszlát, Étienne, Anna, Isla, Josh és a többiek!

Képek forrása: saját fotó, montázs a Favim és Google oldalak képeiből

Frankie Landau-Banks dicstelen tetteinek krónikája

Nagyon érdekes könyvet olvastam legutóbb, E.Lockharttól a Frankie Landau-Banks dicstelen tetteinek krónikája című regényt. Nos, a tavalyi olvasmányom (A hazudósok) után nagy reményekkel vágtam bele ebbe a kötetbe. A borító abszolút levett a lábamról, szerintem nagyon eredeti lett, olyan „menő”, jobb szót nem találok rá. Fiatalos, figyelemfelkeltő, pont olyan, amilyennek egy borítónak kell lennie.

Nagyon szépen köszönöm a recenziós példányt a GABO Kiadónak!

A történetről röviden

Adott egy fiatal, másodéves gimnazista lány, Frankie Landau-Banks. A nevét a könyv végére sikerült megjegyeznem. :D Egy elitnek számító gimnáziumba jár, az Alabasterbe  Amerikában, bentlakásos suli, nagy múlttal és sok-sok diákkal, akik mind abban a reményben kezdik meg itt tanulmányaikat, hogy utána valamelyik borostyánligás egyetemre bejuthatnak. És hogy miről szólna egy gimis regény?Naná, hogy balhékról, kihágásokról, barátságokról és szerelmekről. Röviden, tömören így tudnám leírni a történetet.

Az Alabaster a képzeletemben ilyen lenne

"Frankie nem akarta olyannak elfogadni az életet és a világot, ahogy az éppen adódott számára.Személyiségének alapvető jellegzetessége volt ez."

A könyv első harmada alatt még nem igazán éreztem át a történet lényegét, de szerencsére utána beindultak az események. Kezdtem megszokni az írónő egyedi stílusát, ami eleinte A hazudósokban is furcsa volt. Itt leginkább a szóhasználatra gondolok, mert sokszor olyan kacifántos kifejezésekkel fejezi ki magát, hogy újra kell olvasni a mondatot az értelmezéséhez. De ez nem vesz el az olvasás élményéből, inkább különlegesség teszi. Legalábbis nálam bejött.

A könyvtár meglehetősen fontos szerepet kap a történetben,ennek nagyon örültem. :)

„(..)a jelentéktelen kislány nukleáris töltetű bombázóvá változott.”

Frankie, a főhősünk egy nyelvtanmániás könyvmoly. Szeret a könyvtárban ücsörögve könyveket bogarászni, legjobb barátnője Trish, és halálosan belezúgott a suli sztárjába, Matthew Livingstonba, akivel egy véletlen folytán szóba elegyednek és elkezdenek járni. Nagyon érdekes társaságba keveredik Frankie. Ott van Alpha, akivel a nyáron összefutott a parton, de a fiú „állítólag” nem emlékszik rá, aztán Dean, aki szintén nem emlékszik, hogy valaha beszélt volna Frankievel (pedig igenis beszélgettek már). Van jó néhány ilyen momentum a könyvben, amit annyira nem tudtam hova tenni, hogy kell bele. De sebaj, a történet a lényeg, ezek csak apróságok, amik feltűntek.

„ - Gonosz kis elméd van, tudod-e?”

Frankie rendkívüli módon próbál bejutni a fiúk zárt, titkos klubjába, amiről az iskola vezetősége nem akar tudomást venni, azonban a sok-sok évre visszanyúló múltat nem lehet megkerülni. A klubba kizárólag fiúk tartozhatnak, így Frankienek esélye sincs a közelükbe férkőzni, mert még a barátja, Matthew is titkolózik, nem árul el neki semmit, mindig kifogásokat keres és füllent. Frankiet a családja és a barátai egy visszahúzódó, jókislánynak könyvelik el, így is kezelik, azonban ő megmutatja, milyen is igazából. Olyan dolgokat eszel ki, amikre senki sem számít. Pontosabban tőle nem számítanak ilyesmikre, őszintén szólva senki nem nézné ki belőle, hogy tud lázadó lenni. Márpedig tud! Harcol az igazáért és az ellen, hogy lenézzék, csak mert lány és nem pedig fiú. A kötet erősen feminista jellegű, Frankie igazságérzete folyamatosan dolgozik.

Persze hozzá kell tennem, hogy mivel egy gimnáziumban játszódik a történet, így elkerülhetetlenek a gimis évődések a fiúk és lányok között. (Talán mi is pontosan ilyenek voltunk?!)

"A titkok akkor jelentenek hatalmat,ha az emberek tudnak a létezésükről."

Frankie és Matthew párbeszédei kimondottan szórakoztattak, ahogy kötözködtek egymással, kijavították egymás nyelvtani furcsaságait. Frankie karakterén erőteljesen érződött, hogy hatalmas az igazságérzete és bizony visszaszól, ha valami nem tetszik neki. Ez nagyon tetszett!

A kezdeti nehézségeket túlélve a vége nagyon tetszett. Azt egy kicsit sajnáltam, hogy a történet erőteljesen feminista vonásai nem kerültek bővebb kifejtésre, de ugyanakkor mégis egy kerek, egész történetet kaptam.

Szívesen ajánlom a könyvet mindenkinek!

„– Éljen a nőiségben rejlő erő!”

Képek forrása: saját montázs a Google és a Pexels oldalak képeiből

Valahol

Megérkezett február, az év egyik legkedvesebb hónapja számomra. Hogy miért? Már érződik, hogy hamarosan vége a hosszú télnek, lassan melegszik az idő, egyre többet süt a Nap, ráadásul ez egy rövid hónap, és még a szülinapom is ekkor van. Ezért kicsit elfogult vagyok vele, a hosszú január után felüdülés mindig a február.
Idén a legutóbbi Bexi-könyvvel, Leiner Laura Valahol regényével kezdtem el a hónapot, egy ideje terveztem az olvasását, hogy vajon milyen lesz a sorozat ötödik része. Meglepetett, hogy mennyire rákattantam a Bexire, pedig emlékszem, hogy az első részt (Késtél) kissé félve kezdtem el két éve, nem gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog.

A könyvsorozatról röviden

A könyvsorozat története egy fiatal lány, Beka köré épül, aki egy Youtube-videó által híres lesz, énekesnőt farag belőle Körte, a menedzsere (igen,tényleg így hívják) és sorra nyeri a díjakat Késtél című dalával, később egy egész albumot készítenek vele. Megismerhetjük a magyar zeneipart az énekes lány szemszögéből, a mindennapjait, kapcsolatainak alakulását a siker után. Természetesen feltűnik a színen (nemcsak) egy fiú is, Nagy Márk, akinek egójánál már csak a tehetsége nagyobb, őt is imádják a rajongók. Rajtuk kívül ott van még egy zenekar három lökött sráccal, hozzájuk csapódik egy énekesnő, ott vannak a szülők persze, és egy tündéri kishúg. Izgalmas, fordulatos történet mindegyik kötet. Idén jön az utolsó, hatodik kötet

Figyelem!Az értékelésem konkrét spoilert nem tartalmaz, de utalások akadnak benne. Szóval csak óvatosan! :)

Annyi minden kavargott a fejemben olvasás közben, megpróbálom összeszedni a gondolataimat. Az biztos, hogy ez a kötet volt számomra a sorozatból az eddigi legviccesebb és legpörgősebb. Számtalanszor felnevettem, újraolvastam bekezdéseket. Hihetetlen párbeszédekkel, megmosolyogtató helyzetekkel van teli a történet. A könyv alapsztoriját egy olyan titok adja, ami az eddigi legzseniálisabb ötlet az írónőtől az egész könyvsorozatban!

„Van,amikor az ember érzi,hogy valami rossz fog történni.Vagy azért, mert előre tudja, vagy azért, mert egyszerűen csak fél tőle. De érzi a rosszat közeledni, és sem megakadályozni nem tudja, sem pedig tenni ellene. Csak várja összeszorított fogakkal.”

Eseménydús kötet a Valahol, nálam ez eddig a nagy kedvenc (eddig a Hullócsillag volt). Mindegyikben kötetben rengeteg esemény van egyébként, nagyon olvastatja magát az összes kötet, de itt volt egyfajta ravaszság is: a két főhős, Bexike (tudom,hogy nem szereti, ha így hívják, de nekem akkor is így tetszik a neve :D) és Márk által. Zseniális és egyben veszélyes dolgot eszelt ki a lány, amibe Márkot természetesen nem volt nehéz belerángatni, nem tudott nemet mondani neki. Ebben reménykedtem én is. :D :D 

„– Szeretem Nagy Márkot – tette hozzá.
– Tudom – mosolyogtam rá.
Végül is,ki nem?”

Tudtam, hogy Geri ismét be fog kavarni valamit, annyira irritál az ő karaktere, persze azért kellett,hogy történjen vele is valami, hogy továbblendüljön a cselekmény. Nagyon stílusos volt, ahogyan Márk kezelte ezt a dolgot, végre valaki a tettek mezejére lépett!

„Sajnálom,lány vagyok,és a lányok ragaszkodnak az emlékekhez, emiatt gyakran lenyúlnak ezt-azt.Előfordul.”

Tetszett az a fejlemény, ami Beki karrierjével történt. Drukkoltam neki, hogy jól döntsön, szerintem érett már ez neki és várom, hogy hogyan tovább a hatodik kötetben.
Nehéz spoilermentesen írni a könyvről, de az biztos, hogy az eddigi legjobb karakterváltozások történtek. A Valahol az első olyan része a sorozatnak, amiben éreztem, hogy a szereplők már sokkal komolyabban veszik a dolgaikat, kivéve persze Aszádékat, akik soha nem nőnek fel. :D De a többiek, főként itt Bekára, Márkra, Körtére gondolok, változtak, valamint a kapcsolatok, barátságok stabilabbak lettek és ennek nagyon örültem. Kicsit felnőttesebb lett a történet tőle.

„Itt az ideje, hogy azt csináld, amit te akarsz.”

Igazi nyári regény a Valahol

A helyszín majdnem végig a Balaton-part, ami kimondottan jó ötlet volt az írónő részéről. Rekkenő hőség, vízpart, bulik, lazulás, abszolút Bexi-stílus. Egy kicsit azért hiányoltam Budapestet, de az eddigi könyvek után jó volt „kimozdulni” és máshol lenni.

A könyv erőssége és észrevételek

Leiner Laura írónő leginkább a humorral tudja megfogni az olvasót,ez most már egyértelművé vált számomra. Amikor magadra ismersz, és hangosan felnevetsz, máskor izgulsz a főhősökért, akikre úgy tekintesz, mint jóbarátokra, régi ismerősökre, és képtelenség őket nem szeretni (persze egy-két kivétel mindig akad azért, ne kerüljön a szemem elé egy Gerinátor se!). Az előző kötetben meglehetősen zavart a túl sok közösségi média jelenléte (Instagram, Facebook, Snapshat, Twitter, mindenhol állandó posztolás, mai divatos kifejezések tömkelege), de itt szerencsére ez mérsékeltebb volt még úgy is, hogy fontos szerepet kapott megint. Ami mellett viszont nem tudok elmenni szó nélkül, az pedig az ismétlés. A korábbi kötetek, egyes dolgok állandó felemlegetése, kifejezések használata, például hogy Körte kikukázta a neten Bekát, vagy amikor valaki kacsint, és egyből hozzá kell tenni, hogy „akarom mondani márkcsintás” és hasonlók. Ezek nem hibák, de egy idő után, mikor már huszadjára olvasom ugyanazt (az előző kötetekben szintén), kezd a poén átváltani elcsépelt kifejezéssé. Összességében ez nem vont le a történet értékéből, ettől még kedvenc marad. 

Kíváncsian várom a befejező regényt, vajon hogyan alakul a könyvsorozat legfontosabb szereplőinek sorsa, bár reményeim vannak őket illetően. Tavasz, gyere!

Beka, Márk és a zene

Képek forrása: saját montázs, Google, favim.com