Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

Magam sem gondoltam volna, hogy a 2019-es évem utolsó olvasmánya egy nehéz és rendkívül komoly könyv lesz. Péterfy-Novák Éva tevékenységét egy ideje követem az interneten és nagyon megkedveltem azt, amit képvisel. Könyvet ír, véleményt formál és fontos ügyek mellett áll ki. Mindemellett éli mindennapjait családjával, háztartást vezet. Első olvasmányom tőle Egyasszony című regénye, mely őszintén és nyíltan tárja elénk Éva múltját.

A fülszöveg

Egy fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de harca kudarcra volt ítélve.

Azóta eltelt több mint harminc év, a lányból asszony lett, de nem sikerült feldolgoznia az átélteket. Ezért kezdett blogot írni, amit rövid időn belül százezrek olvastak.

Péterfy-Novák Éva története a veszteség utáni továbblépésről és az elfogadás folyamatáról szól egy olyan korban és közegben, mely sem a hibát beismerni, sem a mássággal együtt élni nem akar.

Kiadó: Libri, 2019 (eredeti kiadás: 2014)

ISBN: 9789633103852

Megrendelheted: itt

Megrázott, felkavart és megríkatott

Tudtam, hogy nem lesz könnyű olvasmány ez a rövid, de annál jelentősebb mondanivalót tartalmazó regény. Ugyanakkor hajtott a kíváncsiság, hiszen már annyit hallottam és olvastam róla. Beszélgetések és riportok által ezt-azt tudtam, de teljesen nem ismertem Éva történetét.

Az első oldalak olvasásánál feltűnt, hogy mennyire személyes a hangvétel és ez egyértelműen azt sugallta, hogy Éva minden szépítést mellőzve fogja elmesélni élete meghatározó és nehézségekkel teli első házasságát és fogyatékkal született gyermeke, Zsuzsika betegségét. Ráadásul E/1-ben írja le az eseményeket, így még személyesebb a könyv. 

1984-et írunk, a fiatal Éva első gyermekét várja, izgatott és ijedt egyszerre, hiszen fél a szüléstől, és attól, hogyan fognak férjével, Istvánnal boldogulni ezután.  A szülést az orvos sietteti, és ezért az asszonynak "Forszírozott, rohamos szülés során somatomentálisan és mentálisan súlyosan sérült csecsemője" születik. Döbbenetes, amin ennek a fiatal nőnek végig kell mennie a kórházban, senki nem mond semmit, segítség nincs, felelősségre vonás semmi. Mindezek mellett férje agresszíven bánik vele és egyre többször tettlegességig fajulnak a dolgok. Feleségét rettegésben tartva élnek, nem kímélve akkor sem, amikor épp beteg gyermeküket tartja kezében a nő. Ahogy olvastam lapról lapra a könyvet, egyre jobban feszültté váltam és csak reménykedtem, hogy ez az ember megkapja méltó büntetését mindazért, amit felesége és gyermeke ellen elkövet.

Akárhol és akármikor hallok, olvasok családon belüli bántalmazásról vagy bármilyen bántalmazásról, mindig dühös leszek. Mit gondolnak emberek magukról, hogy felsőbbrendűnek érzik magukat és jogot formálnak arra, hogy másokat bántsanak akár verbálisan, akár fizikailag!? Ebben a történetben a férj komoly problémákkal küzd önmagában és ezt a feszültséget a legközelebb állókon, azaz családján vezeti le. Nagyon szomorú volt látni kívülállóként, hogy milyen eszközökhöz folyamodik egy-egy bántalmazás alkalmával és utána hogyan próbálja szépíteni azt, amit nem lehet.

A családon belüli bántalmazás mellett Zsuzsika betegsége a másik komoly téma, mely szintén mindenféle túlzást nélkülözve került leírásra. El sem tudom képzelni, mit élhetett át az asszony, amikor kiderült, lánya valószínűleg nem éri meg a felnőttkort. Erre csak egy rendkívül erős nő képes. Éva mindent megtett Zsuzsikáért, amit abban az időben a lehetőségei megengedtek. Sajnos egy idő után az otthoni ápolás annyira nehézzé vált, hogy egy egri intézetbe került a kislány. Édesanyja természetesen minden pillanatban vele volt, bármire szüksége volt Zsuzsinak, ő ott volt mellette.

Nehéz úgy írnom erről a regényről, hogy közben előttem van Éva arca, az asszony, aki mindezeket átélte, az élete része örökre, nem pedig csak fikció. A könyvet egy délután alatt olvastam el, mert bármennyire is fájt, nem bírtam letenni. Annyira együtt éreztem, annyira drukkoltam ennek a fiatal nőnek, hogy forduljon jobbra a sorsuk Zsuzsikával, és megszakadt a szívem értük. Az utolsó harmadát a könyvnek potyogó könnyekkel olvastam végig. Olvastam valakinél, hogy azt írta az Egyasszonyról: elég tárgyilagosan fogalmaz. Ez így is van, viszont nekem ez azt sugallta, hogy az írója, azaz Éva egy erős nő és képes szinte kívülállóként mesélni arról, ami vele történt.

Eddig is nagyon kedveltem Éva nyíltságát, kedvességét és humorát, a történetét megismerve pedig rendkívül felnézek rá. Ráadásul mindezt elénk tárta, valószínűleg egyfajta terápia lehetett számára az, hogy kiírta magából a múlt eseményeit. Volt bátorsága és ereje lánya betegsége mellett szembeszállni férjével és kiállni magáért egy szebb jövő reményében. 

Az idei olvasásaimat ezzel a felejthetetlen és FONTOS REGÉNNYEL zártam, még jár rajta az agyam, nem könnyű elengedni. A könyvből készült egy monodráma, Tenki Réka főszereplésével, amit biztosan meg fogok nézni, amint lehetőségem adódik. Bővebb infót itt találtok róla.