Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek

Szentesi Éva. A nő, akinek a stílusát, a cikkeit, az Instáját követem és nagyon szeretem az életvidámságát, szókimondását és lazaságát. Nem volt kérdés, hogy érdekel-e készülő regénye, mely végre megjelent, nagyon vártam. Ráadásul miután kézhez kaptam a kötetet, egy hét múlva volt alkalmam részt venni a Margó Fesztivál keretein belül a könyvbemutatón, mely rengeteg pluszt adott a könyvélményhez. Első regénye Pedig olyan szépen éltek címmel jelent meg a Libri Könyvkiadó gondozásában.

A fülszöveg

Nyilánszki Mari hétéves. Egy Tisza-menti kisvárosban él, fullasztó, szeretet nélküli közegben. Kopogós cipőről, Barbie babáról és arról álmodozik, hogy az anyukája, amikor nagy ritkán hozzá szól egyáltalán, ne úgy szólítsa, hogy „Mari, fiam”. Nem csoda hát, hogy amint tud, elmenekül otthonról. Önmagát és a boldogságot keresi, de vajon képes-e a boldogságra az, akit olyan hosszú ideig csak boldogtalanság vett körül?

Szentesi Éva író, rákellenes aktivista, a WMN.hu magazin főmunkatársa. Hamvaimból című könyvében őszintén és tabuk nélkül írt rákos megbetegedéséről. Első novelláskötete, a Kardos Margit disszidál 2017-ben jelent meg.

"Egy kő vagyok, amit ha meglöknek, gurul. Egy kő vagyok, amit nem lehet szeretni, ami igazából nem is igényelte sohase, hogy szeressék. A kőnek nincs szüksége ilyesmire."

Ki se kell nyitni a könyvet, már a borító sugallja, hogy mennyire egyedi darabot tart a kezében az olvasó. Lehet elemezgetni, boncolgatni a borítót, hogy vajon miért épp ló és miért nyúl. Ki mit lát bele. De azért persze csak nyissátok ki és ismerkedjetek meg Ti is Nyilánszki Marival! A főszereplőt kislányként láthatjuk először és elkísérhetjük egészen felnőtt koráig. Alapvetően a könyv fikció, azonban ahogyan Éva elmondta a bemutatón, tulajdonképpen ez egy olyan történet, ami hazánkban létező társadalmi problémát vonultat fel. Mari története szembejön veled az utcán, bárhol a városban.

Miről szól a könyv?
Adott egy fiatal lány, aki szeretetre vágyik, azonban szüleitől csak bántást kap (fizikálisan és szóban egyaránt). Nincs, akire támaszkodhatna és egy ilyen gyerekkor teljes mértékben rányomja a bélyegét élete további részére. Nincs kiút és menekvés. Látszólag megállapodik egy szerető férfi mellett, gyerekük lesz, azonban ez egyáltalán nem garancia arra, hogy Mari megtalálta a boldogságát is.

A könyv minden lapjáról árad a kilátástalanság és a szomorúság. Legalábbis számomra nagyon-nagyon rossz érzés volt azt olvasni, hogy ez a lány mennyire egyedül van, mennyire nem találja a helyét és csak sodródik az árral. Annyira szerettem volna, hogy jobbra forduljon minden körülötte, és ne vigye el a pénz gátlástalan világa rossz irányba. Az önbizalomhiány és a szeretetlenség a lehető legrosszabb párosítás és sajnos Marinak mindkettőből kijutott. Ezért kötött ki egy olyan ember mellett, aki ugyan megad neki mindent, ami az anyagi biztonsághoz kell, azonban hol vannak az érzelmek? Elsősorban a szeretet, valamint az érzelmi biztonság és persze az igaz szerelem.

"Várunk mindig valamit, és amikor ott van, akkor nem tudunk vele mit kezdeni. Szentül hisszük, hogy akarjuk, de nem lesz jobb tőle az életünk. És közben végig a remény dolgozik bennünk a legerősebben. De a remény még soha nem tett jóvá semmit."

Borzalmas belegondolni, hogy hazánkban vajon mennyi Mari élhet, mennyien vannak, akik keresik a talajt a lábuk alatt és lehet, hogy soha nem találják meg. Nincs kibe kapaszkodni, nincs mire támaszkodni, egyedül vannak. Hiába a csili-vili kirakatélet és budai villa.

Tanulságos és elgondolkodtató regényt írt Szentesi Éva. Ez az első olyan könyve, ami fikció, és nem önéletrajzi kötet vagy novellák, mint az első két könyve. Nagyon vártam, hogy végre a saját képzeletére hagyatkozva írjon könyvet és egyáltalán nem csalódtam. Miért is kellett volna? Éreztem minden oldalon, hogy Évi mennyire őszinte és nem azért írt könyvet, hogy elmondhassa, "Hú, én vagyok a Szentesi és írtam egy könyvet, essetek hasra!" Egyébként én igenis hasra estem. Az utolsó oldalak teljesen ledöbbentettek, talán ez a helyes kifejezés arra, amit éreztem. Az biztos, hogy újra fogom olvasni rövid időn belül. Mert ez egy ilyen könyv: el kell olvasni, végiggondolni és beszélni róla.

Nekem nagyon tetszett Mari története minden szomorúságával együtt. Nem is az események, hanem a mondanivaló a lényeg ebben a kötetben, pedig egyébként nagyon tudtam volna még tovább olvasni.

"Lenyomatok vagyunk. De nem maradunk itt örökre."

A könyvet itt szerezhetitek be

Képek forrása: favim.com, saját fotó