John Green: Teknősök végtelen sora

Egy újabb csodálatos alkotást kaptunk John Greentől!

Megérkezett az egyik kedvenc íróm, John Green legújabb könyve hazánkba a GABO Kiadó jóvoltából, Teknősök végtelen sora címmel. A regényre nagyon-nagyon kíváncsi voltam, hiszen egy ideje nem olvastam sajnos Johntól. Őszintén reméltem, hogy a Csillagainkban a hiba hatalmas, mindent elsöprő sikere (2012) után végre egy olyan regényt kapunk tőle, ami legalább olyan jó lesz és túl tud lépni saját határain az író. Az utána lévő regényekkel ez nem egészen sikerült szerintem, most viszont úgy érzem, hogy abszolút megugrotta a feladatot. Új kedvencet avattam. ❤ 

A történetről röviden

A könyv főszereplője Aza Holmesy, aki egy fiatal, gimnazista lány. Indianapolisban él édesanyjával, apja két éve hunyt el. Legjobb barátnőjével, Daisyvel nyomozásba kezdenek, amikor kiderül, hogy Davis Pickett apja eltűnt és valószínűleg az igazságszolgáltatás elől menekül. Aza mindemellett egy külön világban él, mert a fejében a gondolatok ezrei suhannak jobbra-balra percenként és úgy érzi, a spirál szinte folyamatosan elragadja őt a valóságtól. Küzd ez ellen, orvoshoz jár és gyógyszert szed, minden vágya, hogy "normális" lehessen. És ekkor megismerkedik gyerekkori játszótársával, Davissel...

Hatalmas lelkesedéssel kezdtem bele a könyv olvasásába, hihetetlenül kíváncsi voltam John Green legújabb alkotására. Annyira drukkoltam, annyira akartam, hogy ez egy csodás regény legyen és ne csalódjak, és azt kell, hogy mondjam: ÍGY LETT! Imádtam olvasni, belemerülni, izgulni Aza-ért és a többiekért.

Élmény, érzelmek és egy csodálatos történet

Aki már olvasott az írótól könyvet, tudja, hogy mennyire egyedi látásmódja van. Ez megnyilvánul azokban a kifejezésekben, amiket használ, illetve abban is, ahogy felépít egy történetet. Egyrészt maga a sztori sohasem kiszámítható és unalmas, másrészt a karakterei meglehetősen különcnek számítanak szerintem a könyvek világában. Már csak abból kiindulva is, hogy milyen neveket használ. Mert ez az Aza nekem eleinte irtó furcsa volt. Mármint már a fülszöveg elolvasásakor. De aztán teljesen meg lehet szokni. Ő egy nagyon szorongó, önbizalomhiányos lány, ugyanakkor elképesztő szeretet van benne, és mélyen gyászolja az édesapját.

"(..)csak az búcsúzik el, aki viszont akar látni."

Olyan dolgokon agyal, amiken az átlagember nem szokott és emiatt nem tud felszabadult és boldog lenni, pedig igazán szeretné a tinédzserek felhőtlen és felszabadult életét élni. Erősen hipohonder, túlaggódja például a csókolózást, és teljesen bezárkózik a saját fejébe. Végtelenül sajnáltam érte, pláne, hogy megismerkedett egy olyan édes sráccal, mint Davis. Annyira szerettem volna, hogy ő segítsen neki kimozdulni ebből a furcsa és sokszor érthetetlen állapotból. Mármint ez részben sikerült is, de nem árulom el, mi lett ezzel kapcsolatban a végkifejlet (természetesen).

Aza legjobb barátnője Daisy, aki egy "enyhén" szólva hiperaktív lány. Elképesztő energiákkal él a csaj, a szövege sokszor sokkoló, ugyanakkor végtelenül szeretnivaló karakter. Imádja a Star Warst, az interneten fanfictiont ír róla, beleszőve valós személyeket is, mint Aza. Teljesen beleéli magát Davis apja, Russel Picket utáni nyomozásba, hiszen pénzjutalmat kap, aki nyomra vezeti a rendőrséget. Daisy fejébe veszi, hogy ők megtalálják és ezáltal gazdagok lesznek.

Ekkor kerül a képbe Davis, aki Aza gyerekkori barátja volt, és most úgy néz ki, ismét megtalálták a közös hangot. A fiú szomorú, hiszen ketten maradtak az öccsével apjuk eltűnése után. Édesanyjuk nemrég hunyt el, teljesen maguk vannak. Öccse, Noah csupán 13 éves, kell neki egy felnőtt, aki az apja és segíti őt felnőni. Azonban csak Davis maradt számára. Davis aggódik és elkeseredett. Az öccse miatt szeretné, hogy felbukkanjon az apjuk, azonban tudja, hogy vele sosem volt olyan jó az apja és nem is igazi nevelés lenne az, amit tőle kapna Noah.

"A szemünkbe akárki belenézhet, de az nagyon ritka, hogy olyasvalakire bukkanunk, aki ugyanazt a világot látja, mint mi."

Így a két magányos szív, Aza (édesapja halála miatt) és Davis (édesanyja halála miatt) egymás társaságában keresnek vigaszt. Együtt töltik idejüket, bámulják éjjel a sötét eget a csillagokat keresgélve, moziznak, smseznek és próbálják megtalálni önmagukat. Nem olyan szerelem ez, ami lángol és tombol és felemészt, mégis éreztem köztük azt a szikrát, ami összekötötte őket. Megszakadt a szívem, akárhányszor szomorúak és elkeseredettek voltak.

Aza számtalanszor elővette apja régi mobilját és nézegette rajta a fényképeket, nagyon hiányzott neki a férfi. Megértem, abszolút át tudom érezni a fájdalmát. Davist pedig azokban a pillanatokban sajnáltam igazán, amikor az öccsével volt vagy róla beszélt. Ketten maradtak, és ketten kell ezentúl megküzdeniük az élet nehézségeivel. Még Davis sem egészen felnőtt, hiszen gimnazista, nemhogy öccse, aki csupán tizenhárom éves.

A cím és a borító

Szeretem, amikor rejtélyes egy könyvcím. Megszokhattuk már, hogy John Green történeteihez méltóan a könyvcímei sem mindennapiak. Teknősök végtelen sora. Vajon ez mire utalhat? Lesznek benne teknősök? Vagy csak metafora? Nagyon kíváncsi voltam, hol bukkannak fel ezek a bizonyos teknőcök. És igen, ott a 30. oldalon rögtön találkozhatunk párral, bár a könyvcím teljes értelmét a kötet vége felé kapja meg az olvasó. És imádom, hogy azt jelenti, amit! (olvassátok el, nem lövöm le a poént)

A borítóról annyit mondhatok: álomszép. A szín, a formák, a minőség. Kemény fedeles változatban vettem meg a regényt és nagyon örülök neki. Féltve óvom, mert eszméletlen szép. Imádom a dombornyomott betűket rajta, a csillogó fekete pöttyeit és persze a teknőcöket. :D Most, hogy megnéztem rendesen az eredeti, narancssárga borítót is, rájöttem végre és megvilágosodtam, hogy mi ez a spirál rajta. Köze van a történethez, csak ennyit mondok.

Nagyon boldog vagyok, hogy ezt a könyvet a polcomon tudhatom, alig várom, hogy jöjjön (ki tudja mikor) az író következő regénye. Szeretem a látás- és kifejezésmódját. Azt, hogy sohasem szokványos, egyedi történeteket képes alkotni. A szereplői megelevenednek előttem, olvasás közben teljesen beszippant a világuk! A Csillagainkban a hiba óta ez a könyve tetszett a legjobban, újraolvasós lesz. És ha egyszer esetleg Budapestre jön John, tutira ott fogok sorban állni a dedikáláson!

Köszönöm az élményt!

Képek forrása: saját, favim.com, Google