Oldalak

2018. február 19., hétfő

Jean-Michel Guenassia: Javíthatatlan Optimisták Klubja


Vannak könyvek, amikről már az első pillanatban tudod, hogy el fogod olvasni. Teljesen mindegy, milyen a fülszöveg, mert a cím és a borító megbabonáz és csak állsz a könyvesboltban és bámulsz magad elé, hogy "igen, ez a könyv itt rám vár". Pont így éreztem magam tavaly, amikor először pillantottam meg Jean-Michel Guenassia Javíthatatlan Optimisták Klubja című monumentális regényét. Hogy miért nevezem monumentálisnak? :D Azért, mert csupán "röpke" 711 oldalas könyvről beszélünk. Vaskos, fél tégla kötet.

A történet

A regény az 1960-as évek Párizsában játszódik. Egy fiatal srác, Michel tizenéves mindennapjait mutatja be, ami tanulásból, sok-sok könyv elolvasásából áll. Eljár egy kávézóba, ahol titkos klubra bukkan a függöny mögött, ők azok a bizonyos optimisták. A klub tagjai más európai országokból menekültek ide más-más okok miatt és a sors hozta össze őket, rengeteget sakkoznak, elmélkednek a világ dolgain és közéjük kerül Michel.


Könyvtárból kölcsönöztem ki a kötetet, és terjedelméből adódóan meglehetősen sokáig, több hónapig olvastam (kérdezzétek csak meg barátnőmet, hogy mennyit nyavalyogtam, hogy lassan haladok vele, ami nem a történet hibája volt). Ez annak köszönhető leginkább, hogy időhiányban szenvedtem és képtelen voltam utolérni magam olvasnivalók terén.
Most már nagyjából normalizálódott a helyzet, igyekszem felpörögni.
Mindenesetre szegény "optimistákkal" úgy bántam sajnos, mint a mostohagyerekkel. Rakosgattam, a könyvtári kölcsönözést jó párszor meghosszabbítottam, közben költözés miatt alig haladtam vele. De mentségemre legyen mondva: hurcolásztam magammal mindenhová (vonat, metró, busz) és küzdöttem vele. Félre ne értsetek , ez egy nagyon jó történet! Csak hosszúsága miatt nem haladtam vele a megfelelő tempóban. De amikor tudtam olvasni, akkor belelendültem, mert egy olvasmányos, kedves, szép történetet kaptam.

A karakterek mindegyike szépen kidolgozott, szerethető figura volt. Annak ellenére, hogy francia a regény, a szereplők 80%-a nem az volt, ezt egy kicsit sajnáltam mondjuk. Az 1960-as években játszódó történet Franciaország egy olyan állapotát mutatja be, amikor Európából nagyon sokan emigráltak ide, és kerestek menedéket többek között a francia fővárosban, ahol történetünk játszódik. Magyar szereplők is vannak a történetben. :)

Alapvetően két szálon fut a cselekmény, azonban rengeteg szereplőnk van. Ez engem olykor zavart, bőven elég lett volna Michel története, a családi és szerelmi élete, a sakkozások a klubban, és  a fiatal srác körül zajló események. Azonban a történet a bizonyos Optimisták Klubját mutatja be, ahol a tagok szinte mindegyike valamelyik európai országból menekült Párizsba és a sors sodorta őket egymás útjába.
Mindenkinek megvan a maga története, a maga borzalma, amiket át kellett élniük. Van, aki otthon kellett, hogy hagyja állapotos feleségét, van, aki egy jobb élet reményében mindent maga mögött hagyott. Mégis derűlátásuk és küzdeni akarásuk életbne tartja őket és innen ered a könyv címe.

A főhős fiút, Michelt nagyon könnyű volt megkedvelni. Őszinte (és sokszor naiv) személyisége belopta magát a szívembe és drukkoltam neki, hogy rátaláljon a boldogságra. Sajnos meglehetősen magára maradt a történet végére, nem éreztem a szülei különösebb támogatását, közben a barátai többsége is eltűnt. :( Cécile-t azóta se értem. Vártam, hogy kibontakozzon a kapcsolatuk, akár barátság, akár valami más formában. Mindenesetre imádtam, hogy folyton tejeskávéztak és futni mentek együtt. :D

A Luxembourg-kertben én is szívesen futnék, mint Michel és Cécile
Viszont nagyon tetszett a Szásával kötött barátsága és a jólelkűsége. Az Optimisták Klubjából egyébként senkit nem kedveltem meg igazán a végére. Mindenki élte a maga világát, sokszor átgázolva a másikon, nem igazán tudtam azonosulni egyik karakterrel sem, nemcsak azért, mert csupa férfi volt a szereplő, itt-ott bukkant fel egy-egy nő.

Így, elolvasva a könyvet, azt mondhatom, hogy ez egy szép és kedves történet, azonban engem zavart a sok, néha már-már felesleges részletek leírása. Ettől függetlenül tetszett és lehet, hogy egyszer még akár újraolvasásról is szó lehet. A hangulata teljesen magával ragadott és ez az, ami a könyv erősségét adja szerintem.

Képek forrása: saját, favim.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése