Még december elején olvastam el Lakatos Levente Szigor trilógiájának befejező részét, és szerintem tökéletes választás utolsó
értékelésnek erre az évre. Egyébként sem tudtam volna elmenni szó nélkül a
befejező kötet mellett. :) Az első két könyvet előtte újraolvastam, így felkészülten vártam az új részt.
A könyvet már tavaly előrendeltem, és tűkön ülve vártam a
folytatást, hiszen Levente szeret játszani az olvasók idegeivel. :D Rendesen
helyben hagyott minket a függővégekkel szinte minden egyes novellájában és így
volt ez a második kötet végén is. Alig vártam, hogy megkaparinthassam az új könyvet, végül az író webshopjából rendeltem elő egy szuper bögrével együtt
(bár a munkahelyemre nem merem bevinni, jobb a békesség, mielőtt még valaki
magára venné xD).
Szóval a csomag tartalmazott a
könyvön kívül néhány meglepetést is: könyvjelzőt, csokit, naptárt és persze a
megrendelt bögrét. Íme, így nézett ki, profin, bombabiztos csomagolással
érkezett:
A történetről röviden:
Az egész trilógia két főszereplő kalandokkal, szenvedéllyel,
ármánnyal teli kapcsolatára épül, ők Liza és Szentessy Igor (azaz Sz.Igor :D).
Két, egymással szemben álló politikai párthoz tartoznak, azonban ez nem gátolja
meg őket abban, hogy szenvedélyes viszonyba keveredjenek. Persze a politikai
helyzetük, titkaik és ellenlábasaik rendesen megnehezítik az életüket, de ebben
a kötetben, a befejező részben végre kiderül, hová vezet az út és lehet-e közös
jövőjük egymással.
Elmondhatatlanul
vártam és kíváncsi voltam a záró kötetre és szerencsére sehol nem futottam bele
spoilerbe vagy egy elejtett mondatba valakinél, ami bármit elárult volna
nekem erről a könyvről. Csakúgy, mint az első kettőt, ezt is alig bírtam
letenni, vitt magával a történet és nem hagyott nyugodni egy percig sem. A
stílus, a humor ugyanolyan színvonalas, mint az első két részben. Ha egyetlenegy könyvet kellene ajánlanom Leventétől, akkor a Szigor-sorozatot
választanám, mert szerintem ez mutatja meg leginkább, hogy mennyire tehetséges
író. Korábbi regényeit olvasva bátran kijelenthetem, hogy a
Szigor felülmúlja őket és határozottan érezhető a változás és a fejlődés.
A történet olvasásába könnyű volt belerázódni, hiszen már
ismertem az alapszituációt, a szereplőket, és így mindig könnyű belecsöppenni
az adott kötet világába. Annak nagyon örültem, hogy kaptunk új szereplőket és
nemcsak a már meglévőkkel „gazdálkodott” az író. Persze volt, aki kifejezetten
idegesített, például Liza féltestvére, de ugyanakkor örültem az új szereplőnek
és lendített a történeten mindenképpen.
Azon gondolkodtam, hogy miért is ekkora kedvenc számomra ez a trilógia. Nos, arra jutottam, hogy leginkább én a párbeszédeket szeretem
benne. Furcsán hangozhat, de tényleg Liza és Igor sziporkázó szóváltásai,
humoros megjegyzéseik tetszenek legjobban, mindamellett persze, hogy maga a
sztori folyamatosan pörög, nincsenek benne unalmas részek és akkor a szenvedélyes jelenetekről még nem is ejtettem szót. :D
Az események sodró lendülete teljesen magával ragadott, és
abszolút át tudtam élni a könyv eseményeit. A cselekmény logikusan épült fel,
tulajdonképpen nem maradtak elvarratlan szálak és a befejezés pont úgy volt jó,
ahogy volt. Nem hagyott űrt maga után, legalábbis számomra nem. Őszintén
mondom, hogy hiányozni fog a sorozat, mert minden novelláját élmény volt
először olvasni. Persze újraolvashatom bármikor, hiszen a polcomon sorakozik a
három kötet, de az nem ugyanolyan, mint amikor először ismerek meg egy
történetet. Mindenesetre abszolút kedvenc a Szigor, bátran ajánlom azoknak,
akik szeretik az izgalmas, pörgős történeteket.
Viszlát Szigor és Liza, hiányozni fogtok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése