Renáta W. Müller: TestVér

Megtisztelő feladatot kaptam Renáta W. Müller írónőtől, elolvashattam legújabb regényét, a TestVér első kötetét. Mit is mondhatnék? Egy meglehetősen hosszú lélegzetvételű, remek regényt kaptam. Bár e-book formátumban olvastam, de nagyon kíváncsi lennék, hogyan néz ki nyomtatásban ez a kötet.

A történetről röviden

A főszereplő Hannah, aki Londonban él tinikori szerelmével, Riverrel és divattervező álmait szeretné megvalósítani. Legjobb barátnőjével, Rachellel közösen bérelnek egy üzlethelyiséget, felette pedig a lakásukat, és ruhakölteményeik egyre nagyobb elismerésnek örvendenek a szakmában. Hannah szüleit elvesztette, így a családját mamája jelenti számára, illetve River családja: szülei, valamint testvére, az Asperger-szindrómával élő Jamie. Mindeközben Hannah őrülten szerelmes, és hamarosan ott csillog az ujján a jegygyűrű. A nászút mesésnek indul, világkörüli út Riverrel, különleges helyek, ízek, közös élmények. Azonban Hannah élete egy csapásra hatalmas fordulatot vesz, amikor az utolsó állomáshoz, az Amazonas folyó dzsungelrengetegéhez érkeznek…

Nagyon meglepett a történet témája, mert a fülszöveg alapján egy romantikus történetre számítottam és nem gondoltam, hogy ennyire komoly témákat fog feszegetni (betegség, erkölcsi kérdések). Mindemellett teli van szenvedéllyel, érzelmekkel és a pörgős történet teljesen magával ragadja az embert.

Hannah karaktere nagyrészt valóságos volt, az érzelemnyilvánításai, az érzései és gondolatai mind-mind olyanok voltak, amiktől szimpatikussá vált már rögtön az elején. Nem mindig minden döntésével értettem egyet, de ez egyáltalán nem baj. Drukkoltam neki, végig kedveltem. 

"– Csak annyit tehetsz, hogy hozzáteszed a dologhoz a legjobbat, ami tőled telik, és reménykedsz, hogy ez elég. Vannak dolgok, amiket nincs hatalmunkban befolyásolni."

A szakmája, a ruhatervezés tetszett, örömmel olvastam róla. Külön kiemelném, hogy nem volt tipikus ez a része sem a történetnek, mert abszolút a karrier elejétől láthattam a sikeressé válás folyamatát és nem úgy indult a sztori, hogy „álommeló” és szuper minden. Olyan jó volt látni, ahogy Hannaht egyre jobban elismerik, munkákat kap és bizonyítja tehetségét. Imádom az ilyen szakmákat és ha egy főhősnek ez a vágyálma, így olvastam volna róla még, még, még! :D

Hannah és River

Az álompár. Gimis koruk óta ismerik és szeretik egymást, igazi szerelem az övék. Bármit megtennének egymásért, kapcsolatuk ennél jobb már nem is lehetne. Örök hűséget fogadnak egymásnak családjuk és a barátaik körében, végérvényesen kikötnek egymás mellett. Számomra nagy kedvenc lett a párosuk és River teljesen levett a lábamról. Igazi férfi a javából, szenvedélyes, odaadó, őszinte és odavan Hannahért. És még piszokul jóképű, tegyük hozzá. :D

Jamie

Ő River öccse, aki tinédzserként sokszor kiegészítette a River-Hannah párost, azonban ahogy elkezdett felnőni, egyre távolabb került a szerelmesektől. Jamienél nagyobbként állapították meg az Asperger-szindrómát, ami az autizmus egy enyhébb fajtája. Gyakorlatilag egy számítógépes zseni, az agya elképesztő mennyiségű információt képes tárolni sok-sok évre visszamenőleg is. Tinédzserként még nem tudták, hogy mi okozza azt, hogy nem érti meg iskolatársait, hiperaktív és balhés srácnak titulálták, ami hatással volt önértékelésére, valamint szüleivel való kapcsolatára.  Felnőve egy vonzó, jóképű pasi vált belőle, akiért bomlanak a nők. Kialakította életét, saját céget alapított és felnőtté válva sikerült teljesen hozzászokni ahhoz, hogy ő kicsit más, mint a többiek és előnyére fordította betegségét.

Őszintén szólva Jamie betegségéről eddig nem sokat tudtam. A nevét igen és azt, hogy az autizmushoz szokták kapcsolni, de semmi többet. Azonban a regény által testközelből ismerhettem meg a felismerésétől egészen a diagnosztizálásig az Asperger-szindrómát.  Annak ellenére, hogy egy komoly betegségről beszélünk, ami kihat az illető életének gyakorlatilag minden pillanatára, mégsem uralta le a regényt és lett nyomasztó a történet. Ez így teljesen jó volt.

A szerelem-szenvedély-romantika triumvirátusa

A testvéri kapcsolaton, az Asperger-szindrómán és Hannah karrierjén kívül a könyv negyedik alappillére az erotika. Nos, ebben sincs hiány! Mivel nehéz spoilermentesen írnom erről a részéről a könyvnek, ezért csak annyit árulhatok el, hogy nagyon sok szenvedélyes jelenetnek lehettem tanúja. Gyakorlatilag a könyv egészén végighúzódik a romantika és a szerelem, legtöbbet a  könyv második felében kapunk belőle. És hála az égnek nem az a „durr bele a közepébe” dolog benne az erotika, a szex, hanem szépen lassan bontakozik ki minden. Aminek örültem, hogy nem ízléstelen vagy közönséges, hanem kimondottan romantikusak benne a szerelmi jelenetek. 

Pillantások, érintések és csupa-csupa érzelem ez a regény.

Jöjjön a feketeleves! (vigyázat, enyhe spoiler!)

Nem tudok szó nélkül elmenni néhány momentum mellett, amiket kifogásoltam olvasás közben. Befejezve a könyvet láttam át dolgokat, és a könyv első feléhez képest a másodikra nagyon átalakult. Lendületesen, izgalmasan és sok-sok pörgős jelenettel indult a könyv, a felétől azonban átvette mindezek helyét a Hannah és Jamie közötti szenvedély. Ezzel alapvetően nincs gond, hiszen erotikus regényről beszélünk, nagyon érzékletesen, szuperül leírta az írónő ezeket a jeleneteket.

Azonban nagyon zavaró volt, hogy a szereplők fél percenként siránkoztak a másik hiányán, miközben gyakorlatilag minden egyes nap találkoztak, és egyébként szeretkeztek is. És ez az, ami zavart. Miért kell minden egyes jelenetet a szexre kiélezni, miközben egy normális, hosszabb beszélgetésük nem volt?! Az pedig, hogy közben River neve alig merült fel, engem elszomorított. Nem az volt a lényeg, hogy Jamie Hannah exsógora - és ezért néznek ferde szemmel a kapcsolatukra -, hanem az, hogy River testvére. Engem ez visszatartott volna bármilyen kapcsolattól Jamievel. Hiába nem vérrokonok.

A végkifejlet, az amerikai utazás is erről szólt. 5 nap külön töltött idő nem a világ vége, ők mégis úgy élték meg, mintha örökre el kellene búcsúzniuk. Itt rendesen fogtam a fejem, hiszen a valóságban, ha valaki szereti a másikat, akkor egy ilyen lehetőség esetében nem tartja vissza, hanem bátorítja, hogy „igen, menjél és csináld, nélkülem is (mert én nem tudok veled tartani), én pedig majd itt várlak a reptéren, amikor hazaérsz”. Még csak egy hétről se volt szó, csak öt napról.

Vártam a végén valamilyen katarzist, valamilyen sokkoló fordulatot (spoiler miatt inkább nem árulom el, hogy konkrétan mit), de ez csak részben jött el.

Összességében ez egy olvasmányos, lendületes történet. A szereplők szimpatikusak, a karakterek elevenek és a történetnek van mondanivalója. Bár nem vagyok teljes mértékben megelégedve a történet kimenetelével, de mégis azt kell, hogy mondjam, ajánlom azoknak a könyvet, akik szeretik a szépen megírt, érdekes témájú regényeket.

Kíváncsi vagyok a folytatásra!

Képek forrása: saját, favim.com