Csöppet se érdekeljen, mit gondol „mindenki”!

Szerencsére én már ahhoz a generációhoz tartozom, akik egyre inkább meg merik mutatni a személyiségüket és nem mások elvárásai szerint szeretnének élni. Persze ez sok mindentől függ: személyiségtől, neveltetéstől, életkörülményektől, de úgy érzem, kezdem megtalálni az egyensúlyt az önkifejezés és a "mit illik,mit nem" között. Ehhez kapcsolódik egyik legutóbbi olvasmányom, amiben egy félénk, önbizalomhiányos lány próbálja megtalálni azt az utat, ami végül mások megismeréséhez és önmaga kinyílásához vezet.

Jessica Park nevével először tavaly találkoztam, amikor is a Könyvmolyképző Kiadó márkaboltjában Pesten megvettem és elolvastam nagysikerű regényét, a Flat-out-Love-ot. Egy egyetemista lányról szól, aki bekerül egy kedves család mindennapjaiba. A lány megismeri a családot, többek között a kishúgot is, Celestét. Mostani olvasmányom főszereplője pedig ez a fiatal, visszahúzódó, kedves lány, aki próbálja megtalálni a helyét a gimnáziumban.

„Minden pontosan úgy van,ahogy lennie kell.”

A Flat-out-Love regénnyel Jessica Park magasra tette a lécet és úgy gondolom, hogy Celeste történetével abszolút nem okozott csalódást, az elvárásaimnak megfelelő történetet kaptam (Celeste tuti így mondaná :D). Nagyon olvasmányos regény lett az ő története is. Elképesztően sokat nevettem olvasás közben, sodort magával a történet, képtelenség volt letenni.

 

„Istenem, valószínűleg nincs olyan ember a világon, aki ne lenne orvosi eset. Nézz csak körül!Nyisd ki végre a szemed!Mind furcsák vagyunk. Mindannyian. Nincs olyan személy ezen a földön, akinek ne lenne valami fura jellegzetessége.”

Magam előtt láttam a félénk, visszahúzódó, kissé különc Celestét, aki szép lassan, egy eleinte ismeretlen levelezőtárs hatására kezd megnyílni, elkezd megbízni a környezetében, akik őt elfogadták olyannak, amilyen. Kissé különc (bár nem szeretem ezt a szót használni senkire), nagyon okos, mindig szabályszerető, és sokszor nyakatekert mondatokkal fejezi ki magát és emiatt tűnhet furcsának. De én megszerettem,drukkoltam neki. Na és Justin?Atyaég, mennyire hiperaktív, pörgős személyiség, ugyanakkor ő is imádnivaló. Vicces, eredeti és nagyon kedves, gondoskodó. Nincsenek érthetetlen dolgai, amolyan „normális” pasi a maga saját különcségével (Jó kis mondat lett ez, nem?! :D).

„Kinek van joga megmondani, hogy milyennek kéne lennünk? Vagy hogy kinek kéne lennünk? És mégis hogyan merészeli bárki is azt éreztetni veled, hogy nem pont úgy vagy jó, ahogy vagy?”

Minden tetszett ebben a regényben: a szereplők, a történések, a helyszínek, és mindaz az érzelem, amit kiváltott belőlem. Volt, hogy hangosan felnevettem, volt, hogy megkönnyeztem egy-egy jelenetet és volt, hogy csak szimplán vigyorogtam, mint a tejbetök, mert örültem a szereplők boldogságának. Imádnivaló, kedves történet. Celeste személyisége fejlődik a történet során, és ehhez sokat hozzáad a bátyjával való mély kapcsolata, nagyon erős kapocs van a két testvér között. Ez különösen tetszett. Jó, hogy nemcsak a szerelemről szól ez a könyv, sokkal több ennél.

#nembírokleállniakettőskereszttelpedignemisszeretem
#nemhaltmégkialovagiasságbébi

Nagyon örülök,hogy Julie, a korábbi kötet szereplője is feltűnt a színen és vele is találkozhattunk. Igazság szerint ezt vártam benne.
A könyv kívül-belül nagyon pazar, az egyik leggyönyörűbb borító a KMK-könyvek közül. És tökéletesen beleillik a sorozatba a polcomon. :D
Végül pedig egy mantra, amit érdemes megfontolni:

 

„A lényeg az,hogy csakis olyan emberekkel vedd körül magad, akik drukkolnak neked.”

Képek forrása: saját fotó és montázs, favim.com, Google

Csoki book tag

Nagyon szépen köszönöm a kihívást ScarlettBlairnek, egy kis csokoládéra mindig kapható vagyok. :D

Jöjjenek a válaszaim!

Tejcsokoládé – egy népszerű könyv, amit nagyon el akarsz olvasni:

George R. R. Martin: Trónok harca

 Annyira sokszor jött már szembe velem mindenhol, rengeteg formában ez a könyv, vagyis pontosabban az egész sorozat, hogy felkeltette az érdeklődésemet. De ez egy kicsit hosszú folyamat lesz, tekintve a kötetek vastagságát. Mindenesetre kíváncsian várom, talán jövőre elkezdem.

Étcsokoládé – egy sötét témájú könyv:

Gillian Flynn: Holtodiglan

A könyv, ami végig olyan feszült, hogy majd szétvet az ideg. Szerintem nagyon durva és sokkoló volt és sokszor leginkább ijesztő, hogy mire nem képes az emberi elme és mennyire lehet valaki elvetemült (és beteg). A film is pontosan ilyen hangulatú volt, bár nem szeretem összehasonlítani a kettőt, maradok a könyvnél.

Fehér csokoládé – egy vidám könyv:

Ide a teljes Bexi-sorozatot tudnám példaként említeni. Ahhoz képest, hogy nem feltétlen én vagyok a célközönsége, remekül szórakoztam eddig mindegyik kötetén. Szórakoztat,kikapcsol, nem mélabús, hanem pörgős, jó humorú történet.

Csokoládé, aminek karamell van a közepén – egy könyv, ami ellágyított:

Ó, jó kérdés. Nem teljesen tudom, mit is jelent egy könyv esetében az, hogy „ellágyít”,de például Jessica Park Flat-out Celeste története nagyon szívmelengető volt, szerettem olvasni.

Oreo – egy könyv, amiért megőrülsz:

Kezdjük azzal, hogy az Oreót nagyooon szeretem (bár ritkán eszem). És ehhez nálam Lakatos Levente Szigor sorozata tökéletesen passzol. Izgalmas, szenvedélyes és a tejben elolvasó Oreo pont illik hozzá. :D

Ostyamentes Kit Kat – egy könyv, ami meglepett téged:

Anne C. Voorhoeve Liverpool Street című regénye az évem nagy meglepetése volt. Nagyon tetszett, teljesen magával sodort, letehetetlen, szép és olvasmányos regény.

 

Forrócsokoládé tejszínhabbal és pillecukorral – egy könyv, amit bármikor újraolvasol (comfort read):

Fogós kérdés, mert több is van ilyen. Egyrészt az örök könyvsorozatot, Harry Pottert, másrészt újabb kedvenceim közül Stephen Chbosky Egy különc srác feljegyzései regényét is bármikor újraolvasom és fogom is a jövőben. :D

Bonbon – egy sorozat, aminek olyan tulajdonságai vannak, amiket sokféle olvasó szerethet:

John Green Csillagainkban a hiba

Talán ez az a könyv, ami sok olvasói stílust lefed, és vevő rá nagyon sokféle olvasó. Én személy szerint nagyon szerettem olvasni komoly témája és hangulata ellenére.

Köszönöm a lehetőséget!Akinek van kedve, töltse ki a book taget. Ha pedig csak szimplán megkívántatok egy kis csokit, ne fogjátok vissza magatokat! :D Jó étvágyat!

Képek forrása: saját montázs,valamint favim.com

Arctalan szerelem

Mindenki azt mondta, hogy ez egy sírós történet…és igazuk volt. ❤

Magával sodor, nem ereszt, gyönyörű.

Pár hete kaptam meg Amy Harmon Arctalan szerelem című regényét a Twister Media Könyvkiadó jóvoltából, ezúton is köszönöm szépen a recenziós példányt! ❤

Kíváncsian vetettem bele magam az olvasásba, mivel olyan sokan dicsérik és rengetegen szeretik a történetet.

Köszönöm szépen a könyvet a Twister Média kiadónak!

A borító meseszép, sokszor csak rápillantottam a polcon (amikor épp nem olvastam) és elmosolyodtam. Később kiderült, hogy a könyv ugyanolyan szép belülről is.

Nehéz szavakkal kifejeznem, hogy pontosan milyen élmény volt elolvasni ezt a regényt.

A könyv befejezésekor úgy éreztem magam, mint Charlie, az egyik kedvenc könyvhősöm (Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései): „Akkor sarkon fordultam, bementem a szobámba, becsuktam az ajtót, bedugtam a fejem a párnám alá, és hagytam, hogy a csend helyére tegye a dolgokat.” A történet teli van érzelmekkel, reménnyel és az életbe vetett hittel. 

A könyvnek körülbelül az egy harmadánál már éreztem, hogy kedvenc lesz. A főhős lány, Fern egy abszolút kedvelhető és szerethető karakter és igazából mindenki más is (kivéve persze Beckert). Egy szomorú és soha el nem felejthető eseménnyel kezdődik a történet, ami hatással van a mai napig a világra, és mindaz, ami később történik a könyvben, ennek a hatása. Ez az a momentum, ami elindítja a másik főszereplőt, Ambrose-t az útján. Különleges nevek szerepelnek a könyvben, ez nagyon tetszett.

„Olvasás közben az lehetsz, aki csak akarsz.”

Teljesen bele tudtam élni magam Fern helyzetébe, aki egy optimista, végtelenül szerény lány. Az önbizalmán bőven volt mit csiszolni, hiszen nem hitte el magáról, hogy ő belé lehet szerelmes valaki és eleinte állandóan Ritához, a legjobb barátnőjéhez hasonlította magát. Nagyon örültem, hogy sikerült Ambrose-sal kölcsönösen megnyílniuk egymás előtt. Mindkettejüknek megvoltak a saját démonaik, amiket bizony sosem könnyű legyőzni. És ott volt Bailey, aki a történetben egyfajta feszültségoldóként működött az öniróniájával és sokszor morbid humorával. Nem lehetett nem szeretni!

„Ha minden ember arcát Isten alkotta,
vajon nevetett, amikor az enyém került sorra?
Vajon ő teremti a lábakat, melyek nem tudnak járni,
és a szemeket, melyek nem látnak?
Vajon ő göndöríti be úgy a hajamat,
hogy ne tudjak mit kezdeni vele?
Vajon ő fogja be a süketek fülét,
és teszi őket kiszolgáltatottá?
Vajon színtiszta balszerencse, hogy így nézek ki,
vagy a sors keze van a dologban?
Ha ő teremtett ilyennek, jogom van hibáztatni őt
mindazért, amit utálok magamban?
A hibáimért, melyek minden alkalommal,
amikor belenézek a tükörbe, egyre súlyosabbnak tűnnek?
A csúfságomért, az undorért, a félelmért?
Vajon megvan az oka annak, hogy ilyenre formált minket?
Ha minden ember arcát Isten alkotta,
vajon nevetett, amikor az enyém került sorra?”

Imádtam a csodás verseket a kötetben, a szép és ötletes fejezetcímeket és azt, hogy végén kiderült a címek jelentősége.

A könyv komoly témákat dolgoz fel: egy világtörténelmi eseményt majd egy háborút, valamint egy visszafordíthatatlan betegséget, és mindezek az emberek életére gyakorolt hatását. Ennek ellenére nem volt nyomasztó a történet. Sokkal inkább érdekes, figyelemfelkeltő. Olvastatta magát a könyv, lekötött, és ha épp nem olvastam, akkor is járt rajta az agyam. A karakterek kidolgozottak, nem éreztem egyik mozzanatukat és lépésüket sem erőltetettnek, vagy a megismert személyiségükhöz képest furcsának.

Igazi élmény ez a csodaszép történet, mindenképpen újra fogom olvasni!

„Lehet, hogy mi mindnyájan a kirakó egy-egy darabkája vagyunk. Egymás mellé kerülünk, és létrejön az, amit életnek hívunk. Senki sem tudja, mi az ő szerepe, és azt sem, hogy mi lesz ebből az egészből. Lehet, hogy a csodák, amiket megtapasztalunk, csak a jéghegy csúcsát jelentik. És az is lehet, hogy nem vesszük észre azt a jót, amit az amúgy rettenetes dolgok hoznak magukkal.”

Képek forrása: saját, favim.com

Dani Atkins: A mi történetünk, avagy egy régóta kiszemelt könyv

Úgy örülök, hogy nem kellett csalódnom ebben a könyvben!Pár éve olvastam Dani Atkins korábbi kötetét, az Összetörvét és abból kiindulva nagy reményekkel vettem le a könyvtár polcáról ezt a csodálatos borítójú regényt. Emlékszem, amikor először megláttam a könyvesboltban A mi történetünket. A borító teljesen megbabonázott, eredetileg meg akartam venni, végül csak kikölcsönöztem.

A történetről röviden

A könyv főhőse Emma, aki édesanyja komoly betegsége miatt otthagyja az álommunkáját Londonban és hazaköltözik. A rég látott barátok, két legjobb barátnője és szerelme, Richard társaságában tölti mindennapjait, segítve édesapját és Alzheimerben szenvedő anyukáját. Készülnek az esküvőre Richarddal, épp lánybúcsújukat ünneplik hárman csajok egy bárban, amikor hazafelé, a késő éjszakában tragédia történik. Feltűnik a színen egy másik vőlegényjelölt is persze. Többet nem akarok elárulni a könyvből, ez kiindulópontnak pont elég szerintem. Mindenesetre vannak még meglepetések és komoly dilemmák benne.

Szerintem

Olvasmányos, izgalmas és komoly témájú könyvnek bizonyult Emma története. Őszintén szólva nem is vártam mást. Vitt magával a történet, egy percig sem unatkoztam annak ellenére sem, hogy volt olyan momentum benne, amit szinte azonnal átláttam és csodálkoztam, hogy Emmának nem esett le a tantusz rögtön.

Teli van a regény érzelmekkel, fájdalommal és főhősnőnk, Emma sokszor bizonytalan, elkeseredett és nem tudja, mi tévő legyen. Volt olyan pillanat, amikor legszívesebben fejbe kólintottam volna, hogy álljon a sarkára végre és nem hagyja magát ennyire befolyásolni. De aztán a végén nagyon meglepett és örültem annak, ahogy döntött.

Voltak idegesítő karakterek is a könyvben, Richard és Caroline. Richard a pofátlanságával, Caroline pedig a barátnős rámenősségével, hogy mindenáron olyan irányba akarta terelni Emmát, amit ő igazán nem is annyira akart. Le tudtam volna a csapni a csajt. Nem feltétlen így képzelek el egy legjobb barátnőt. Sokkal inkább volt Amy az igaz barátnő, aki (sajnos nem hamar kilépett a történetből).

A könyv két fontos és komoly témát taglal (a szerelem mellett természetesen): a halált és egy gyógyíthatatlan betegséget. Testközelből nézhetjük végig mindazt, ami a valóságban is bármikor megtörténhet velünk. Pont ezért volt ennyire felkavaró számomra Dani Atkins könyve. És akkor még nem is esett szó a Jack nevű forgószélről, aki teljesen felbolygatja Emma életét.

Az angol borító 

(de nekem a magyar jobban tetszik :P)

Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, és ha minden igaz, akkor újraolvasós lesz a jövőben nálam. Azért az elég vicces, hogy sokáig azt gondoltam, hogy Dani Atkins férfi. Aztán persze utánanéztem. Kíváncsi vagyok az írónő többi könyvére is, úgyhogy fogok még tőle olvasni, kinéztem már az Our song című könyvét.

Képek forrása: Google