Fogalmam sincs, miért halogattam ennyit ennek a könyvnek az elolvasását. Még tavaly láttam a könyvesboltban és a borító, a fülszöveg abszolút megfogott. Aztán kiderült, hogy megvan a könyvtárban & rögtön lecsaptam rá. Decemberben szépen kikölcsönöztem, és azóta állt a polcomon…Sőt, a könyvtáros hölgy már múltkor megemlítette, hogy jó ideje nálam van a kötet, hol tartok vele. A könyv vastagsága & elég kicsi betűmérete miatt mindig inkább más könyvet olvastam, csak toltam hátra a sorban. De miért?! Kiderült, hogy olvasmányos, érdekes sztori, számomra szórakoztató volt olvasni. Olvasás közben megnéztem a Molyos értékeléseit is, de eléggé lehúzta szinte mindenki, szerintem érdemtelenül. Nem egészen értem, miért. Vannak ennél sokkal rosszabb, vontatott történetek, amik olvasásával tényleg lehet szenvedni (azokat pedig sokan istenítik. Szerintem indokolatlanul túl jónak tartanak, de ez most más téma, hagyjuk). Oké, nem egy világmegváltós regény, de nem is kell minden könyvnek olyannak lennie.
Az eredeti, olasz borító:
Olyan volt olvasni ezt a regényt, mintha a Bridget Jones-sztori egy felújított változata lenne. Legalábbis a hangulata számomra azt idézte, a sztorinak semmi köze hozzá, ne aggódjatok, ha várólistára tennétek ezt a könyvet.
A főhős, Alice egy szeleburdi, két ballábas lány, aki még javában keresi az útját minden téren. 10 éve dolgozik egy TV-csatornánál, karrierje jelenleg stagnál. Pasik terén nincs szerencséje, mert előző barátja, Carlo elhagyta egy másik nőért, ráadásul mindhárman egy helyen dolgoznak, ami kicsit sem könnyíti meg a mindennapjait. A helyszín Milánó, és az olasz életérzés elég jól érezhető a könyvön keresztül. Az olaszok lazák, hangosak, ide-oda csaponganak. Felbolydul az élet a TV-csatornánál, amikor megjelenik a színen a sármos & szívdöglesztő Davide (a könyv végére sem tudtam megszokni a neve végén az e betűt), akinek az a feladata, hogy leellenőrizze a munkatársak feladatait & segítse őket, hogy hol & miként lehetne javítani a hatékonyságon, valamint a TV-csatorna működésén.
"-Nem hagyhatnánk figyelmen kívül a logikát, egyszer az életben?"
Természetes Alice & ő azonnal kiszúrják egymást, bár a munkahelyi szituáció miatt bonyolult a helyzet. Érződik a vonzalom közöttük, de eleinte egyikük sem mer lépni, kimutatni bármit is. Alice közben más felé is kacsingat, bár eléggé a külsőségeknek hódol pasik terén. Túlzottan nem láthatunk bele főhősnőnk fejébe, hiába E/1-ben íródott a könyv, ez szerintem egy fájó pontja a történetnek.
"Amikor sikerül korábban hazaérnem a munkából, főleg most, hogy tavasz van, kiülök az erkélyemre, és nézem az ezer színben pompázó Rómát, és akkor tudom, hogy ez a boldogság: egy otthonos kis lakás, a munka, amelyikről mindig is álmodtam, barátok, egy macska, amelyik hozzádörgölőzik a lábamhoz, és rengeteg gyönyörű muskátli a teraszon. Mert ha valaki megtanulja, hogyan szeresse önmagát, könnyebben megszeret és megért másokat, és soha nem téved el."
A történet első felében vőlegénye lesz Alicenek, amit igazából nem értettem, hogy miért. Abszolút össze nem illenek a pasival (direkt nem árulom el a nevét), és sok közük nincs egymáshoz, ráadásul én észre sem vettem, hogy mikor lett a srác a vőlegénye. Nem emlékszem „kéz megkérős” jelenetre. Nem feltétlen kellett volna ez a rész a cselekménybe, eléggé felesleges eseménynek éreztem, hiszen nyilvánvaló volt, hogy ki az igazán hozzá való férfi.
„– Szívem, küldj el mindenkit a bús francba, és engedd el magad egy kicsit.”
Alice mellett legjobb barátnője, Paola végig ott áll. Számomra ő sokszor az a tipikus „minden lében kanál” típus volt, ugyanakkor érezhetően stabil volt a barátsága Aliceszel (így írják? J). Rajta kívül Tio, az asztrológiamániás munkatárs állt a lány mellett. Nekem kicsit sok volt a könyv végére az asztrológiából és idegesítő. Eleinte vicces volt, hogy mindenféle holdállásokkal magyaráznak meg minden emberi tulajdonságot, de egy idő után feleslegessé vált.
„Minden alkalommal, amikor látjuk egymást, amikor beszélgetünk, a levegő feltöltődik elektromossággal, a színek élénkebbnek, a hangok tisztábbnak, a tárgyak körvonalai hangsúlyosabbnak tűnnek. Vajon ez jelent valamit?”
Összességében tetszett a könyv, bár vannak hiányosságai. Egyrészt elég hosszú volt ahhoz képest, hogy egy csajos könyv, ugyanakkor olvasatta magát, így végül is ezzel igazán nem volt problémám. Inkább az volt a bajom sokszor vele, hogy a főhős, Alice nem állt ki magáért, legalábbis nem elégszer. Például, amikor az éj közepén megjelent a küszöbén a volt vőlegénye, Giorgio, akkor el is határozta, hogy nem engedi be a lakásba, ehhez képest hetekig ott dekkolt nála. Miért?!Vagy pl a pasi csak úgy random megjelent a munkahelyén, „Nyuszifül”-nek szólítva őt & Alice tehetetlenül hagyta, hogy úgy csináljon, mintha együtt lennének. Kérdem én, miért?!Ebben az esetben Alice helyében eligazítottam volna a csávó, hogy hagyjon már békén & lépjen olajra.
"Tessék mondani, hol lehet benyújtani hivatalos panaszt a sors ellen?”
Olvasmányos, vicces regény, számomra követhető volt a pörgős történet, megérte elolvasni. Az összértékelése Molyon 69%-os, amit egy kicsit levésnek tartok. Szerintem simán elérhetné a 70-80% közötti sávot. Részemről a 3,5 csillagot megérdemli, melyből 2 a történetért jár, 1,5 pedig a borító miatt mindenképpen, nagyon tetszik továbbra is!
Képek forrása: google.com, saját fotó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése