Amint elkezdtem olvasni a trilógia befejező részét, a Boldogító lélegzet című könyvet, és rájöttem, hogy mi történt az előző rész óta, egyből dühös lettem Emmára, most először. Ezer kérdés cikázott át az agyamon: Hol van Evan?Miért nincs ott, ahol ő?Emma tényleg inkább eltaszította őt magától, mintsem végre beavassa Evant a fejében járó kusza gondolatok világába?Komolyan ennyire csökönyös lány?
Nem akar boldog lenni?Mi a fene baja van?
Két kézzel kaparnék egy olyan pasi után, mint Evan és ha már sikerült meghódítania Emmának a srácot, miért löki el magától?
Alig vártam olvasás közben, hogy végre színre lépjen Evan, de csak nem jött. Aztán egyszer csak megjelent valaki más: Cole. Ki ő?Mit akar a mi Emmánktól?Minek próbálkozik nála egyáltalán?Hagyja békén. Aztán persze azért megkedveltem, mert egy idő egyértelművé vált, hogy tényleg fontos számára a lány. Persze végig Evannal drukkoltam rendületlenül, hogy végre megjelenjen a színen!
Azonban mielőtt kibontakozhatott volna a történet fő szála, jött könyv a hideg zuhany: Emma anyja öngyilkos lett. Te jó ég!Mi lesz most?Hogyan reagál erre Emma, aki egyébként is nagyon instabil lelki állapotban volt eddig is az első két kötetben?Nagyon izgultam érte, nehogy valami ostobaságot csináljon. Szerencsére legjobb barátnője, Sarah nem hagyta el őt annak ellenére, hogy a világ két távoli pontjára mentek főiskolára. Mellette áll, közben pedig még akad egy-két ember Emma mellett a fősulin is, akikre számíthat. És persze ott van Evan, akivel látszólag megszüntetett minden kommunikációt Emma azért, hogy védje a srácot, de ez nyilván nem változtat azon a tényen, hogy ők összetartoznak. Rachel öngyilkossága az a fordulópont, ahonnan ismét összefonódik Emma és Evan élete, hiszen ő az a fiú számára, aki leginkább megérti és akinek idővel meg tud majd nyílni. Ez így is történik a könyv második felében. Végre, nagyon vártam már!
A trilógia egyébként nagyon borús hangulatú volt végig számomra, hiszen teli van olyan eseményekkel, amik elgondolkodtatóak, drámaiak és hatnak az olvasó lelkivilágára. Az enyémre is tagadhatatlanul.
Befejezni egy sorozatot szerintem mindig nehéz olvasóként ugyanúgy, mint íróként. Legalábbis számomra az volt. Az író megpróbálja úgy lezárni a történetet, hogy azzal az olvasóban nem maradjon hiányérzet és elégedett legyen a befejezéssel. A Csak lélegezz!-trilógia olvasásakor megszerettem a szereplőket, elég jól megismertem őket a három kötetben és reméltem, hogy olyan befejezést kapnak, ami a legjobb lesz nekik. Szerencsére így is történt!
Mindhárom kötet különleges, érdekes és szívettépő. Nem tudnék egyetlenegyet kiválasztani közülük, mindhármat másért szerettem meg. Idén több trilógiát is végigolvastam és/vagy fejeztem be tavalyról és ez a trilógia nagy kedvencem lett. Gyönyörű borítók, gyönyörű tartalom!
A trilógia egyébként nagyon borús hangulatú volt végig számomra, hiszen teli van olyan eseményekkel, amik elgondolkodtatóak, drámaiak és hatnak az olvasó lelkivilágára. Az enyémre is tagadhatatlanul.
Befejezni egy sorozatot szerintem mindig nehéz olvasóként ugyanúgy, mint íróként. Legalábbis számomra az volt. Az író megpróbálja úgy lezárni a történetet, hogy azzal az olvasóban nem maradjon hiányérzet és elégedett legyen a befejezéssel. A Csak lélegezz!-trilógia olvasásakor megszerettem a szereplőket, elég jól megismertem őket a három kötetben és reméltem, hogy olyan befejezést kapnak, ami a legjobb lesz nekik. Szerencsére így is történt!
Mindhárom kötet különleges, érdekes és szívettépő. Nem tudnék egyetlenegyet kiválasztani közülük, mindhármat másért szerettem meg. Idén több trilógiát is végigolvastam és/vagy fejeztem be tavalyról és ez a trilógia nagy kedvencem lett. Gyönyörű borítók, gyönyörű tartalom!
Képek forrása: saját fotó, Google
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése