Pushing the Limits

Megmondom őszintén, hogy az első fejezet elolvasása után kissé kétkedve olvastam tovább a történetet.
 

A főhős lány, Echo neve első hallásra nagyon fura volt, az apja ellenszenves, a mostohaanyja pedig egyenesen irritáló & idegesítő. Mi lesz így a folytatás - kérdeztem magamtól. Aztán megjelent a színen Noah & máris átalakult minden. Kezdtek beindulni az események olyannyira, hogy szinte le se tudtam tenni a könyvet. Fantasztikus történet, mely teli van érzelmekkel, érzésekkel, félelmekkel & gyakorlatilag az összes főhős komoly érzelmi háborúkat vív saját magával. Van egy-két kimondottan idegesítő karakter, Natalie & Grace, akiket kicsit sem éreztem Echo igaz barátnőinek, dés ez később be is bizonyosodott..

A két főszereplő mindegyike komoly lelki sérülésekkel próbálja átvészelni a gimi gyötrelmeit.

A főhősök

Echo – Édesanyja intézetbe került, miután megpróbálta megölni a saját lányát. Szülei elváltak, édesapjával & annak újdonsült élettársával, a várandó Ashley-vel él, akit ki nem állhat. A felszín alatt mindig ott van a feszültség közöttük apjával, nemcsak mostohaanyjával. Egyedül Lila-ra (ez is milyen név?!) számíthat, mígnem összeismerkedik Noahval. Édesanyja összeomlása előtt Echo az egyik legnépszerűbb lány volt a suliban, rengeteg baráttal és ismerőssel, illetve Luke-kal ők voltak az évfolyam álompárja. Azonban anyukája intézetbe kerülése & egy bizonyos tragikus este után minden megváltozott. A lány eltávolodott a barátaitól, Luke-kal szakítottak közel egy év után & szinte teljesen magába fordult Echo. Az iskolai terapeuta, Mrs. Collins sem tudott a bizalmába férközni, hogy segítsen neki. Echo feladott mindent, még hobbiját, a festést & rajzolást is.

Noah – A srác, aki híres balhéjairól, drogügyeiről, a tetkóiról & egy igazi nőcsábász hírében áll. Azonban az álarc mögött sokkal több lakozik ebben a fiúban. Fontos számára a család, azaz két öccse, Jacke & Tyler. Szüleik két évvel ezelőtt egy tűzbalesetben hunytak el, magukra maradtak így hárman. Azonban a törvény közbeszól & a két kissrác nevelőszülőkhöz került, illetve Noah is. Noah nevelőszülei még két másik fiatalt is befogadtak: Betht & Isaiaht.

Noah célja az, hogy leérettségizzen, munkét szerezzen & megszerezze az öccsei felügyeleti jogát & gyámságát. Ehhez azonban jobb jegyek kellenek a suliban, így jutunk el Echohoz, aki a korrepetítóra lesz. Eleinte esélytelennek tűnt, hogy ők ketten megtalálhatják a közös hangot & együtt tanuljanak, azonban addig-addig csűrte & csavarta a szálakat az írónő, amíg végül mindenhogyan egymásba gabalyodtak.

"Alexander fészkelődött a karomban. Istenem, milyen kicsi volt, és apám meg Ashley kerge arckifejezéséből ítélve ők máris rajongtak érte. Mindannyian így kezdtük: Én, Aires, Noah, Lila, Isaiah, sőt még Beth is. Valamikor valaki a karjában tartott és szeretett minket, csak valahol útközben minden elcsesződött."

Echo & Noah is fantasztikus érzelmi fejlődésen mennek át, amíg megtalálják a kiutat saját poklukból. Nehezen nyílnak meg az embereknek, egymásnak azonban mégiscsak sikerül egy idő után, nemcsak a kölcsönös vonzalom adja kapcsolatuk alapját. Persze a környezetük kicsit sem örül neki & nem teljesen támogatja ezt a kapcsolatot. Még Lila sem áll ki Echo mellett, amit nem igazán értek. A legjobb barátnőnek a lány boldogságát kellene szem előtt tartania, nem az egyéni véleményét a fiúról...

A másik két „barátnőt” pedig nem nevezném igaz barátnak, hiszen elfordulnak Echótól, miután kiderül, hogy szakított Lukekal & Noaht választotta.

Kép forrása: favim.com

Nagyon tetszett az a jelenet, amikor Mrs. Collins meglepetésszerűen elhurcolta Noaht egy színházterembe, ahol a meglepett fiú szóhoz sem jutott, amikor színpadon meglátta öccsét, amint átvesz egy díjat. Büszke, boldog volt, hogy jelen lehet a tesója egyik fontos pillanatánál, még ha ezt a nevelőszülők nem is nézik jó szemmel. Nagyon örült a szívem ennek a résznek az olvasásánál, jó volt olvasni.

A befejezés számomra nem hagyott kivetnivalót maga után. Nem volt kiszámítható, maximum egy kicsit sejthető, és elégedett vagyok vele. :)

Egy nyár az óceán partján

...Csak lebegsz a víz felszínen, a bőrödet szinte égeti a Nap, de a víz ugyanakkor hűvös & érzed, hogy ez most egy tökéletes pillanat. Oly mindegy, hogy egy medence vagy épp egy tó, vagy akár a hatalmas óceán felszínén lebegsz, egyszerűen élvezed ezt az érzést & azt akarod, hogy sose érjen véget...

Nos ez a könyv pontosan ezt a hangulatot árasztja magából olvasás közben, egyszerűen imádtam. Mintha én is ott lettem volna a főhősökkel & együtt élveztük volna ki a nyár minden cseppjét.

A nyári regények közül ez a trilógia a kedvencem, bár még hátra van a befejező kötet.
Letehetetlen könyv volt számomra, faltam az oldalakat & szinte jobban tetszett, mint az első rész.

"Hirtelen belém hasított az érzés, hogy hiányzik. Mindig is hiányzott. Ha mélyebben magamba tekintettem, ott volt ez az érzés. Folyamatosan. S bár csak fél méterre ült tőlem, jobban hiányzott, mint bármikor.
A szempilláim alól lestem és azt gondoltam magamban: Gyere vissza hozzám! Te légy az, akit szeretek, és akit soha nem felejtek el!"

Bellyt nagyon megkedveltem, ő is olyan túlagyalós, sokat rágódos lány, mint amilyen én voltam. Mondjuk hihetetlen, hogy mennyire reménykedett végig abban, hogy Conrad viszonozza érzéseit, de az utolsó oldalak olvasásakor megnyugodtam, hogy végre megjött az esze. 

 

"Amikor hazaértem,anyám rettenetesen mérges volt. De nem bántam. Soha.nem bántam meg,egyetlen pillanatig sem. Hogyan bánhatnánk meg életünk egyik legszebb éjszakáját? Lehetetlen. Az ember minden szóra, minden pillantásra emlékszik. Még ha fáj, akkor sem felejti el."

Imádtam,hogy a könyv nagy része a tengerparton, a nyaralóban játszódik, szinte ott éreztem magam velük a medence partján. Bellyn látom az érzelmi fejlődés jeleit, de Conrad elég idegesítő tudott lenni. Persze az édesanya elvesztése hatalmas trauma és mindenki másképp dolgozza fel, de Conrad kicsit sem engedte közel magához a lányt, sőt, még a testvérét sem sajnos.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan folytatódik történetük, hogyan tovább.

Képek forrása: google.com, illetve saját fotó

Teljes "Futótűzben" égek!

Nagyon izgalmas, érdekes, ugyanakkor hátborzongató folytatása lett Az éhezők viadalának ez a regény.

Az, hogy izgalmas & érdekes, szerintem egyértelmű. Már az első résznél is nyilvánvalóvá vált. Egy olyan világról olvasni, ami nem létezik a valóságban, mindig figyelemfelkeltő & mindig izgalmas, engem totál kizökkent a valóságból & kikapcsol.
Hihetetlen, hogy az írónő milyen részletesen kidolgozta ennek az egésznek a működését, és hogy mennyire elborzasztó abba belegondolni, hogy mennyire boldogtalanok lennénk egy ilyen világban. Legalábbis számomra mindenképpen az lenne az élet Panemben. Az, hogy a vezetés mondja meg minden egyes polgárnak, hogy hogyan élje az életét & mit érezzen, gondoljon, számomra szörnyű & szomorú. Sokszor éreztem olvasás közben dühöt emiatt. Valószínűleg hasonló karakter lennék egy ilyen történetben, mint Katniss. Lázadó, szabadságvágytól égő személyiség, akit nehéz korlátozni. Katnisst egy nagyon bátor lánynak tartom továbbra is, és szerintem Peetával remek párost alkotnak, kettejük tehetségévél ez az egyeduralom megdöntése megvalósíthatónak látszik, nagyon kíváncsian várom a trilógia befejezését. Mondjuk arra továbbra sem jöttem rá, hogy most akkor csak barátság fűzi össze a két főhőst, vagy ez több annál...

A történet közepe táján rendkívül felháborodtam, akárcsak Katniss, hogy mégis miért kell megint bemennie/bemenniük az arénába, miért kell ez a kegyetlenkedés ismét & miért kell megint a kapitólium utasításait követni, düh volt bennem & az az érzés, hogy ez mennyire igazságtalan.
Aztán felpörögtek rendesen az események. Kettőt pislogtam & már ott is voltak az arénában, nagyon gyorsan lepörgették az előkészületeket & egy kicsit furcsálltam, hogy a főhősök családjától való elbúcsúzás mennyire rövid jelenet volt.

Viszont annak nagyon örülök, hogy Katniss & Peeta nem egyedül bolyongtak az arénában, hanem végre lettek szövetségeseik. Így még erősebbnek éreztem őket együtt.

Mivel már Az éhezők viadalában megismertük a rendszer működését, a szereplőket, így a második rész számomra talán még izgalmasabb volt, hogy vajon mi történik a bajnokokkal. És persze ahogyan az várható volt, a diktatórikus társadalom elnöke nem hagyja békén őket továbbra sem.
Összességében szinte azt kell, hogy mondjam, ez a rész jobban tetszett,mint az első. Pedig azt is imádtam. A könyvet & a filmet egyaránt, itt ugyanez a helyzet. Nagyon eredeti ötletnek tartom, hogy az arénába visszatértek a szereplők annak ellenére, hogy nem akartam, hogy megint ennyit kelljen szenvedniük, de mégis váratlan fordulat volt az írőnőtől, hogy így megcsavarta a történetet. Nagyon izgatottan várom a trilógia befejező részét, A kiválasztottat.

A film

Számomra a film teljesen visszaadta a könyvet, nem maradt hiányérzetem a megnézése után. A karakterekhez a színészeket jól választották meg, és tetszett, hogy ebben a részben sokkal több érzelmet mutattak meg a szereplők, nemcsak a két főhős. Végre Katniss, azaz Jessica Lawrence nem faarccal játszotta végig a filmet. És ki tudja, mi lesz itt még a folytatásban Peetával, most akkor vajon ez csak barátság, vagy akár több annál?!

Minden jelenetet, amit fontosnak tartottam a könyvből, szépen felvittek a filmvászonra is, aminek nagyon örültem. És tutira biztos voltam benne, hogy a bogyós mondat sem fog kimaradni, nagyon ütős a könyvben is: „– Elég törékeny lehet a rendszer, ha egy marék bogyótól is összeomlik.”

Egyes részeket a könyvből kifejezetten kíváncsian vártam, hogy hogyan fogják filmre vinni & nem kellett csalódnom. Egyrészt nem hagyták ki, másrészt jól megcsinálták.

Kedvenc jeleneteim egyike volt például, amikor még az arénába bekerülés előtt a showműsorban Katniss gyakorlatilag átváltozik fecsegőposzátává. Zseniális, gyönyörű pillanat!Jelentősége van.

Íme:

Apropó, olyan madaras kitűző nekem is kell! :)
Jöhet a harmadik film, de előbb természetesen a be fejező kötet!

 

Képek forrása: google.com

Mi mindannyian DUFF-ok vagyunk.És ez nem baj.

The DUFF – designated, ugly, fat friend

 

Először nem tudtam mire vélni ezt a címet, hogy vajon ez most tulajdonképpen milyen kategóriájú könyv lehet. Egyértelműen felkeltette az érdeklődésemet a Könyvmolyképző Kiadó regénye, a molyos értékelések alapján is egyre inkább biztos lettem benne, hogy el akarom olvasni.A címről egyébként egyből Duffy ugrott be,tudjátok, az énekesnő. :P

Főhősünk Bianca, aki két legjobb barátnőjével, Jessicával & Casey-vel megkezdi harmadik évét a gimiben. A lányok nagyon jó barátnők, azonban az évfolyam „menő” csávója, Wesley nagyon kedvesen egy buli során közli Biancával, hogy ő a trió DUFF-ja. A lány persze értetlenül néz rá, fogalma sincs, hogy miről beszél Wesley, aki felvilágosítja, hogy ő a trió csúnyácska, kövér & butuska tagja & rajta keresztül szeretné a srác hódításainak számát növelni a másik két lánnyal. Persze „B” (ahogy Casey szólítja őt) egyből dühös lesz & szépen a képébe önti a kezében lévő italt. Azonban a belső hangot magában ezzel nem tudja elnyomni, hiszen bármilyen fájdalmas módon is, de Wesleynek igaza van. A barátnőit sokkal csinosabbnak, népszerűbbnek látja önmagánál, és felnyílik a szeme.

Are you maybe the DUFF? I think, not.

Ráadásul nem elég, hogy ez a srác le nem száll róla, állandóan szekálja, otthon sincsen minden rendben. Bianca édesanyja állandóan úton van, hónapokig nincs otthon, édesapja pedig egyre magányosabb, hiába van ott mellett a lánya. Rengeteg érzés, érzelem kavarog Biancában, melyek közül elsőként a düh tör felszínre. Felindultságában olyat tesz B, amit később akár meg is bánhat: megcsókolja az utált Wesleyt. Rájön, hogy mindez feszültséglevezetésnek tökéletes, és a két fiatal egészen a szexig eljut. Ez mondjuk számomra kissé ellentmondásos volt, hiszen ha egy önbizalomhiányos, csúnyácska lányról beszélünk, akkor eszembe nem jutna, hogy ez a lány képes lenne ilyen határozottsággal egy srác karjaiba omolni & rávenni őt erre.

Mindenesetre nagyon élveztem olvasni azt, ahogy Wesley & Bianca civódnak annak ellenére, hogy sütött róluk, hogy odavannak egymásért.
Közben a lány szüleinek közelgő válása megnehezítette mindezt, hiszen gyakorlatilag otthonról menekült a srác karjaiba a lány. Furcsálltam, hogy a két legjobb barátnővel nem beszélt ezekről a dolgokról, az érzéseiről & nem avatta be őket szinte semmibe sem. Én ennyi idősen legalább egy barátnőmnek elmeséltem mindent, hiszen tudtunk egymásnak segíteni, vagy legalábbis meghallgatni a másikat.
Izgalmas volt Wesley & B titkos viszonyáról olvasni, mindketten sokáig rejtegették érzelmeiket, problémáikat egymás elől, de végül csak sikerült megnyílniuk a másik felé.

A befejezés őszintén szólva elég kiszámítható & várható volt, mégis azt kell mondanom, hogy nagyon meghatóra sikerült & nagyon tetszett. Olvasás közben gyakorlatilag minden szereplőt megkedveltem egytől-egyig, és drukkoltam Biancának, hogy megtalálja önmagát & rájöjjön arra, hogy igazából ő saját magát csapta be azzal, hogy elhitte Wesley szavait, miszerint ő a DUFF. És nagyon jó volt olvasni, ahogy fokozatosan rájött, hogy a maga módján minden egyes ember DUFF, hiszen nem vagyunk egyformák, ami az egyik embernek erőssége, az a másiknak kevésbé megy, vagy épp fordítva. A történet arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyire különbözünk & mennyire nem szabad külső alapján megítélni másokat, nagyon jó olvasmány volt.

Egyetlenegy dolog van, amivel nem értek egyet ezzel a könyvvel kapcsolatban, ez pedig nem más, mint a borító. A sárga felirat remek, nincs vele gond, mert figyelemfelkeltő, nálam is működött a dolog, illetve feltűnő, de a csajszi a rágógumival és zöld szemhéjfestékkel miért kellett rá?! Valahogy nem jön be. De persze ez mit sem von le a történet értékéből, mindenesetre nem vagyok kibékülve a borítóval.


Na de fátylat rá, inkább foglalkozzunk a sztorival, illetve ha minden igaz, akkor készült a könyvből egy film, amit hamarosan mindenképpen szeretnék megnézni. Kíváncsian várom, mit hoztak ki belőle az alkotók, remélem jó lesz! :)
Lássuk a trailert!

Képek forrása: google.hu

Vers kedd estére

Legyen szép estétek!

Ernest Hemingway: Soha ne légy szomorú

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne keseredj el, ha nem találod helyed.
A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,
előfordul néha, hogy nehezebben halad.
Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,
idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.
Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,
minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.
Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.
Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.
Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.
Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:
A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.

Kép forrása: favim.com

Törékeny, vagy annyira mégsem?

Ez volt az első olyan könyv, ami esetében már ismertem a történetet egy másik szereplő szemszögéből és így azt gondoltam, hogy nem is lesz olyan nagy szám, mert már átéltem egyszer az eseményeket. Mekkorát tévedtem!
Érdekes dolog volt belebújni Lucas fejébe & általa kicsit megérteni a férfiak gondolkodásmódját, nagyon tetszett. Eleinte a Landomos fejezetek annyira nem kötöttek le, sokkal kíváncsibb voltam a felnőtt Lucasra, aztán amikor kezdett összeérni a két szál & úgymond „utolérte” a fiatal Landon a kicsit idősebb Lucast, ott kezdett igazán tetszeni és beindulni számomra a történet.

A könyv címe Törékeny, azonban én mégsem éreztem a történetet, pontosabban a szereplők személyiségét igazán törékenynek. Jackie sem az és Lucas sem. Annak ellenére, hogy Lucas komoly traumát élt át gyerekként, a lány pedig épp egy kemény szakításon van túl. Erősnek éreztem személyiségüket, ugyanakkor a könyv teli van érzelmekkel, valós érzésekkel & pont ettől szerettem bele a történetbe.
Alapvetően szerintem zseniális ötlet megírni ugyanazt a történetet egy másik szemszögből, nem is gondoltam volna, hogy ennyire klassz olvasmány lesz. Mint kiderült a könyvből, sok kétely van a férfiakban is, ha szerelemről van szó. Rengeteg kérdés & bizonytalanság járt Lucas fejében is, akárhányszor találkozott Jackie-vel. Szenvedélyes, izgalmas & igazán szórakoztató könyv, nagyon szerettem olvasni.

Manapság egyre népszerűbb ez a fajta könyvírás, hogy van egy első kötet egy főhős szemszögéből, utána pedig a folytatás nem egy újabb & másik történet, hanem ugyanaz, csak épp másik szemszögből. Nagyon jó!

Könnyű, mint az Egyszeregy!

Egy újabb kiváló történt a Könyvmolyképző Kiadótól, zseniális könyveket adnak ki, ez a történet is magával sodort két pillanat alatt. A könyvet még korábban olvastam, de eddig nem volt időm írni róla. Azóta elolvastam a második részét is. Tammara Webber fantasztikus tehetséges, mindkét könyve magával sodort, imádtam olvasni!

Főhősnőnk Jackie, aki egy hosszú kapcsolat lezárásán dolgozik, amikor megismerkedik Lucassal, a rejtélyes sráccal közgázóráról. A könyv nagyon olvasmányos, letehetetlen, eredeti humorú, mint a többi KMK-regény.
Imádtam olvasni!
Nagyon szeretem azokat a történeteket, amikben a főhősök egyetemisták, albérletben vagy koleszban laknak, zajlik az élet és pörögnek az események. Az Egyszeregy is pont ilyen könyv, vitt magával a történet.
Valószínűleg azért tetszett ennyire, mert imádtam én is egyetemistának lenni, és mindig örömmel gondolok vissza azokra az éveimre, egy ilyen könyv visszahozza azt az időt, nagyon szerettem egyetemistának lenni. Ezerszer jobb, mint a gimi.
Talán nincs is olyan KMK-olvasmányom, amiben ne lett volna szimpatikus a főhős lány és fiú.
Itt is ugyanez a helyzet.

Lucas – a srác, aki jóképű, tehetséges és isteni finom Starbucks-kávét főz. És amit leginkább kedveltem benne olvasás közben, az a titokzatossága. Eleinte kicsit sem mutatta ki, hogy pontosan mire gondol, mit érez Jackie iránt, később viszont kiismerhetőbb volt egy kicsit.
 

Jackie – a lány, aki keresi önmagát, fontos számára a tanulás és az iskola, szereti a családját & becsüli legjobb barátnőjét, Erint. Önbizalma lehetne több is, de volt barátja, Kennedy rendesen elintézte, hogy ne legyen sok neki. Nem volt kicsit sem szimpatikus a srác, ahogy elbánt Jackievel, illetve ahogy utána viselkedett. Lucas ezerszer jobb fej, egyértelműen illik Jackiehez.

Vajon lehetséges?

Azt kell, hogy mondjam e könyv elolvasása után, hogy Gayle Forman neve gyakorlatilag garancia egy jó könyvre. Ez volt már a harmadik olvasmányom tőle és összességében kimondhatatlanul tetszett. A könyv első részének végén csalódtam, hogy csak így, hirtelen ért véget egy tökéletes románc, mielőtt igazán elkezdődött volna, ugyanakkor nagyon kíváncsi voltam, hogy hogyan tovább, mi lesz főhőseinkkel, Allysonnal és Willemmel.

A főhős lány karaktere, Allyson szimpatikus volt végig, abszolút bele tudtam élni magam a helyzetébe és nagyon tetszett az, ahogy leküzdötte belső félelmeit és szembeszállt saját démonjaival. Willel való közös napjuk után otthon végre elkezdett kiállni önmagáért, ellentmondott szülei akaratának és az utolsó részben nekiindult a nagyvilágnak. Helyes! Viszont annak nem örültem annyira, hogy Willem a könyv legnagyobb részében eltűnt, nem tudtunk róla szinte semmit, ráadásul a bizalmam is megingott benne sajnos. Lehet, hogy tényleg csak egy napnyi szórakozás volt számárRemélem,hogy a következő kötetben sokkal többet fog szerepelni, kíváncsian várom. a Allysonnal utazni Párizsba?

Élvezetes volt olvasni színházról, Shakespeare-ről, irodalomról & mindig is szerettem azokat az olvasmányokat, amik Párizsban játszódnak, illetve a főhősök utaznak, világot látnak. A történetet olvasva egyszer csak egy olyan idézet "jött szembe velem", amit régóta nagyon szeretek, de sosem tudtam, honnan származik. Hihetetlen, hogy így jöttem rá, belemerülve ebbe a klassz regénybe. Az alábbi képet őrizgetem hónapok óta & most kiderült, hogy ebből a könyvből származik.

A könyv olvasása közben többször felmerült bennem a gondolat, hogy vajon tényleg lehetséges-e az, hogy két ember mindössze 24 óra leforgása alatt visszavonhatatlanul szerelembe essen egymással annyira, hogy utána se távolság, se idő ne válassza el őket. A mai világban sajnos nagyon bizalmatlanok az emberek & nem biztos, hogy létezhet ilyen, bár én romantikus lelkületűként hiszek benne, de nem jellemző általában az emberekre.

Szerencsére városunk könyvtárában a regény folytatása is kölcsönözhető volt, így gyakorlatilag azonnal tudtam folytatni az olvasást a második résszel, a Csak egy évvel.

Fantasztikus & méltó folytatása lett a történetnek. Amikor elkezdtem olvasni ezt a könyvet, azt gondoltam, hogy nem fogja felülmúlni a Csak egy napot, de a végére mégis sikerült neki. Olyan jó volt ugyanazt a történetet olvasni, mint az első könyvben, mégis más szemszögből, más eseményekkel. És legjobban azok a részek tetszettek, ahol volt egy-egy pillanat, amikor összefonódott a két történet & eszembe jutott az első könyvbeli jelenet & teli volt az első könyvvel való összefüggésekkel & véletlenekkel a regény. A végén persze minden apró részlet összeállt egy egésszé, imádtam!
 
Ne feledd:

Nincsenek véletlenek, mindig ott vagy, ahol épp lenned kell & ne aggódj, a sors úgyis olyan dolgokat & embereket hoz az életbe, amiknek el kell jutnia hozzád & akikkel találkoznod kell, még ha elsőre nem is látod, hogy mi lesz a célja & értelme. Türelem, talán ez a kulcsa mindennek, ami sokszor nagyon nehéz. Számomra ezt az üzenetet hordozza ez a könyv. Nagyon jó volt! Kellenek az ilyen könyvek az életünkbe, mint a falat kenyér. =)

A pali, aki állandóan tiszta sár :)

Bear Grylls. A pali, aki állandóan túlél. Hogy mit? Mindent: vadont, hegyet-völgyet, mocsarat, kiképzőtábort. A könyve lebilincselő önéletrajz, mely nagyon sok igazságot, inspirációt tartalmaz és bemutatja egy olyan férfinak az élettörténetét, aki számtalan kalandon van már túl és a kalandvágya csillapíthatatlan.
Egy ideje szemezgettem már ezzel az önéletrajzzal a könyvtárban és abszolút jó döntés volt kikölcsönözni. A könyv végigolvasása alatt rengeteg részt megjelöltem post-ittal, hogy majd kiírom, mert telis-tele van a könyv jobbnál jobb erőt adó, biztató gondolatokkal, amiket bárki bármikor, gyakorlatilag az élet bármely területén használhat.Bear Grylls teli van élettel, soha nem adja fel, értékeli azt, amit az élet adott neki, és élvezi az életet. Nemcsak szerettei, barátai fontosak számára, hanem a hite is. Erőt ad neki Isten & számtalan nehéz helyzeten átsegítette már az az erő, amit Isten ad neki. Nagyon kedvelem az olyan embereket, mint ő, felnézek rá.

Különösen a Mount Everest megmászásának elmesélése tetszett és elképesztő volt olvasni, ahogyan elmeséli Bear a pillanatot, amikor felértek a csúcsra, a világ tetejére. Annak ellenére, hogy nem egy íróról beszélünk, rendkívül jól leírta az érzést, és én is ott éreztem magam vele (persze biztos volt segítsége a könyv megírásakor), nagyon megható volt olvasni.

"Ha ma megkérdezik tőlem, mit szeretek a legjobban a hegymászásban, nem az a válaszom, hogy az adrenalint vagy a teljesítményem felett érzett személyes büszkeséget. A hegyek lényege az összetartozásnak az az élménye, amelyet a hétköznapi életben csak ritkán lehet átélni. Szeretem, hogy a hegyekben mindenkinek koszos és rendetlen lesz a ruhája és a haja. Szeretem, hogy a hegyek megkövetelik, hogy kiadd magadból, ami benned van, hogy harcolj és küszködj. Ezenkívül ellazítanak, arra késztetnek, hogy jóízűen nevess ostobaságokon, és képessé tesznek az olyan apró örömök élvezetése, mint amikor csak ülsz és bámulod a naplementét vagy a tábortűz lángjait.
Az egymásrautaltság csodálatosan összekovácsolja az embereket. Ezekből a szoros kötelékekből pedig tapasztalatom szerint szinte mindig hatalmas erő fakad."

Kiemelném azt a kitartó erőt is, amivel végigcsinálta a Brit Különleges Légierő nagyon kemény, brutális rostáját is. Elképzelésem sincs, hogy mekkora akaraterő, küzdeni akarás és lélekjelenlét kellett ahhoz, hogy mindezeket végigcsinálja. Csak azt tudom Bearről, amit ebben a könyvben olvastam, sosem láttam még vele interjút vagy bármelyik túlélős műsorát, de úgy érzem, hogy kedvelném, ha ismerhetném személyesen is. Inspiráló, talán ez a legjobb szó arra, hogy mit váltott ki belőlem az ő története.
És most jöjjön néhány kedvenc sor a könyvből, amiket érdemes időről időre elővenni & olvasgatni:

"Már régen megtanultam, hogy csak akkor érek el sikert bármiben is, ha teljesen elkötelezem magam az adott dolog mellett. Ha szívvel-lélekkel csinálom, Ha mindent beleadok."

"Mindig furcsa visszatekinteni egy olyan időszakra, amely ilyen mély hatást gyakorolt az életünkre. Ami az Everestet illeti, két meghatározó dolgot látok: az embert próbáló körülmények közepette született barátságokat, és a hitet,amely átsegített a jó, a rossz és a csúf pillanatokon egyaránt."

"Halkan, hogy ne hallja senki más, köszönetet mondtam a hegynek, amiért felengedett, majd hagytam, hogy békében elvonuljunk. A görcsös feszültség csak most oldódott fel bennem teljesen, és ahogy elöntöttek a megkönnyebbülés hullámai, már nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Megint sírtam, és nem tudtam abbahagyni.
Csak Apára tudtam gondolni. Azt kívántam, bárcsak ott lenne velem.
De ott is volt. Ahogy mindvégig."

 

"Mindezt nagyszerűen összegzi Churchill következő mondása: „A siker nem más, mint kudarcot kudarcra halmozni úgy, hogy a lelkesedésünk mégis töretlen marad.” Ideje volt, hogy minden lelkesedésemmel belevágjak a feladatba, és vállaljam a kudarcokat – amíg sikerrel nem járok."

 

"Vicces az élet. Amint egy adott célra összpontosítasz, és bizonyos hullámokat kezdesz sugározni a világegyetembe, az események gyakran számodra kedvező fordulatot vesznek."

 

"A család olyan,mint a fagylaltkehely: édes finomság, a tetején egy marék zizivel."

Csak ajánlani tudom mindenkinek Bear könyvét, jó olvasást hozzá! =)

Én még sosem

Ó, micsoda könyv ez! :)

A befejezése után egyből az jutott eszembe, hogy vajon én is ilyen agyalós, mindent kismilliószor végiggondolós voltam-e a gimiben és rá kellett jönnöm, hogy igen, teljes mértékben. Ritka az olyan tizenéves, aki határozott, biztos a dolgában, pláne a szerelemben.
Őszintén szólva számomra a könyv felénél kezdett igazán beindulni a történet, addig eléggé idegesített a két srác, Eszter viszont végig nagyon szimpatikus volt. Nem gondoltam volna,hogy egy fiú is lehet ilyen keverőgép, mint Ágó, szinte végig idegesített, ahogy irányította a szálakat, és nem hagyta békén Tomát és Esztert. A befejezéssel viszont világossá vált,hogy ő miért ilyen, mi áll mindennek a hátterében.

Összességében tetszett a könyv, jó volt visszatérni abba a világba, amit a valóságban persze teljesen másként él meg az ember. Utólag már én is okos vagyok, hogy mit hogyan kellett volna tennem, mondanom, mit kellett volna másképp csinálnom. De ilyenek vagyunk, a hibáinkból tanulunk, jó esetben legalábbis tanulunk belőle.

Talán az egyik legnagyobb tanulság, amire ez a könyv felhívta a figyelmemet az, hogy mindig legyünk őszinték és merjük kimondani, kimutatni, amit érzünk. És akkor bármi is lesz utána, nem mondhajuk majd, hogy „mi lett volna, ha”, mert mi megtettük, amit megtudtunk az ügy érdekében. Hányszor bántam már meg, hogy nem tettem meg, mondtam ki embereknek dolgokat, amikt igazából ki szerettem volna, de nem volt bátorságom hozzá és persze nem is történt az, amit szerettem volna. De szerencsére azon az úton vagyok (úgy érzem), hogy ez változzon.

Külön kiemelném a slam poetry fogalmát, ami eddig számomra ismeretlen volt és érdekesek voltak azok a részek, amikor a szereplők nekiálltak egy színpadon mindenféléről beszélni, vagyis inkább verselni. Tetszett, nézőként én is szívesen részt vennék egy ilyen eseményen. Jó kis olvasmány volt ez! :)