Egy könyv, amitől megszépültem :D

Egy könyv, ami a borongós, esős őszi estéken visszahozza a nyarat egy kicsit.
Ez most elég költőien hangzott, pedig tényleg ilyen A nyár, amikor megszépültem című kötet Jenny Hantól. Pont ilyennek képzelek el egy fantasztikus nyarat Amerikában, az óceán partján, egy hatalmas házban azokkal az emberekkel, akiket nagyon szeretek.

Főhős lányunk Belly (és nem Bella :P), aki családjával utazik az óceánpartra édesanyja egyik barátnőjéhez & két fiához. Nagyon jól indul a nyár, az írónő remekül érzékelteti azt, hogy milyen érzés közeledni egy fullasztóan meleg nyári napon a hűsítő óceán felé, abszolút tudtam azonosulni Belly gondolataival.

Könnyed kis szórakozásnak indul a történet, ami szerelmet, nevetést & csupa klassz dolgot ígér, ezek meg is valósulnak, azonban a könyv második felétől kezdve megváltozik minden egy súlyos betegség miatt. Bellyt mindenki a kicsi lányként kezeli a családban, még a két fiú, Conrad & Jemeriah is. Sokszor kizárják őt a mókában, nem viszik magukkal szinte sehova annak ellenére, hogy nagyon jó barátokkal mindhárman, otthon jól eltöltik együtt az időt (úszómedence, közös filmezések stb.). Belly kedves, megértő, és tipikusan azok a dolgok miatt aggódik, amik egy ilyen fiatal lányt foglalkoztatnak: az alakja, mások véleménye, és természetesen a fiúk és a szerelem.

Jeremiahoz szoros barátság fűzi, rengeteg dolgot meg tudnak egymással beszélni, a srác sokszor önti ki neki a lelkét. Testvére, Conrad már más eset, Belly halálosan bele van esve a fiúba, hiába próbálja magában elnyomni ezt az érzést & ismerkedik mással (Cammel, aki egy bulin ismert meg a lány), a nyár végére világossá válik önmaga & a többiek számára is, hogy mindig is Conrad volt az,akiért bármit megtenne Belly.

„A jól ismert vonzalom ismét kezdett feléje sodorni. Megint magával ragadott az ár – az első szerelem sodra. Az első szerelem érzése folyton-folyvást visszavitt hozzá. Még mindig elakadt s lélegzetem attól, hogy a közelében lehetek. Előző éjjel hazudtam magamnak. Azt gondoltam, hogy szabad vagyok, hogy elengedtem. Mindegy volt, mint mondott vagy mit tett, soha nem fogom elengedni.” (242.oldal)

„Megfogtam a kezét, megszorítottam, és úgy éreztem, hosszú idő óta ez a leghelyesebb dolog, amit tettem. Ott ültünk a homokon, kéz a kézben, mintha mindig gy lettünk volna. Esni kezdett, először csak apró cseppekben. Ahogy az első esőcseppek a homokra hullottak, ide-oda görgették a homokszemeket.
Egyre jobban eleredt, és én a legszívesebben felálltam volna, hogy visszamenjek a házba, de tudtam, hogy Conrad nem akarja. Így ott ültem vele, fogtam a kezét, és nem szóltam semmit. Minden más olyan nagyon távolinak tűnt! Csak mi voltunk – ő meg én.” (243.oldal)

Tetszett olvasás közben, hogy sokszor éveket ugrik vissza az időben az írónő, hogy régi sztorikat elevenítsen fel, melyek nagyon kedvesek & aranyosak, jó volt benne az a nosztalgia.

Nagyon klassz, könnyen olvasható könyv, kíváncsian várom a következő részt, mely Nincs nyár nélküled címmel jelent meg.